Megbocsátok

Fold-napi-udvozlet-1.jpg

A megbocsátás gyakorlása
Belső békénk, harmóniánk megteremtésével önmagunkat segítjük. Már az óvodás gyerekek körében is megtapasztalható ennek fontossága. Napi szinten összevesznek, megbékélnek és bizony nem egyszer az óvónéni közbenjárásával oldódik csak meg a konfliktus. „Aki megbocsát, az lemond a haragról, leteszi a sérelmeit, valamint a bosszúvágyat!” Az ilyen esetekben mindig megbeszéljük a történteket, hogy senkiben se maradjon feszültség, harag.
E havi témánk feldolgozása sok-sok alkotás elkészítésével, szituációs játékkal, zenehallgatással, tánccal ….stb. történt. /Több alkalommal is foglalkoztunk a témával, minden hétre jutott egy feladat./ A boldogságórát általában relaxációval kezdjük, ami fontos, hiszen ezzel segítem, hangolom őket az oldódásra és az összpontosításra. /Amolyan rituálévá vált már./ A haragom kifújom, mint a cica nyújtózom: a mondókára a tele tüdőt hallható fújással ürítjük ki, közben a szőnyegen előre kúszunk törzsünkkel./ Ezt követően Bagdi Bella: Ho’Oponopono című albumáról a megbocsátás dalát is meghallgattuk. Majd a magam kitalált veszekedésről szóló történettel folytattuk, ami a téma megbeszélését segítette. A szituációs játékban fakanál bábok segítségével gyakorolták a bocsánatkérés és megbocsátás szép gondolatait. Nagyon örültem ,mert nem felejtették el. A gyerekek kérésére előkerült a Jön a Zombi című játék is, melyben a megbocsátás gondolatait gyakoroltuk.
A boldogító levél elkészítésére szívesen vállalkoztak, ám a gyengébb rajzkészséggel rendelkező kisgyerekeknek segítenem kellett. A bocsánat-állat megrajzolása szépen sikerült. Általában madarat, és pónit jelenítettek meg virággal. Mindenkinek volt elképzelése, hogy a messzi bolygón élők hogyan kérhetnek bocsánatot. A Megbocsátás mező elkészítése nagyon motiválta főként a kislányokat. Elmélyülten dolgoztak ügyelve a részletekre is. A kép üzenete a szeretet és a megbékélés! Természetesen kiállítást rendeztünk az elkészült munkákból. A munkafüzetben is dolgoztunk. Az ott készült munkákat haza vihették.
Zárásként a Föld napja alkalmából ügyes kislányaim a Madarakkal táncolók című táncot mutatták be az óvodában, ami nagyon nagy sikert aratott.
A fent említett feladatok, játékok mindegyike jótékony hatást gyakorol a gyermekek érzelmi világára. A téma feldolgozásához a családi naptárt megkapták a családok is. Nagyon bízom abban, hogy a pozitív gondolkodásra nevelt, szeretni tudó gyermekek megállják helyüket az életben.

Képek