Megbocsátás gyakorlása

fel2.jpg

A Kisvakond kiscsoportba járó gyermekek nagyon szeretik a kézikönyv meséit. E hónap témáját az ajánlott mesére alapoztuk (Bezzeg Andrea: Tündéri bocsánat c.mesére), a gyermekek életkori sajátosságainak figyelembevételével, illetve a csoport ismeretében szerveztük, terveztük meg a kollégámmal együtt.

A mese után, különféle játékokon, tevékenységeken keresztül próbáltuk velük megértetni, elsajátítatni, rögzíteni a megbocsátás fogalmát, fontosságát. Az alkalmazás gyakorlására, szociális készségfejlesztő játékokat kezdeményeztünk. Például: a könyvben javasolt ,,Bocsánat!” – játékot nem lerajzolták, hanem eljátszották. Felnőtt támogatással, resztoratív-kör alkalmazásával, nyugodt légkört teremtettünk. Olyan helyzetet idéztünk fel, amikor valaki valami rosszat tett. (Ezt el is játszottuk). Közben gyakoroltuk a nonverbális reakciók jelentését is. Irányított kérdéseink a következők voltak:
,,Hogy érezted magad, mikor lerombolta a váradat X.Y.?”
,,Szabad e ilyet tenni?” ,,Miért nem?”
,,Ha véletlenül rosszat cselekszünk, mit tehetünk, hogy kijavítsuk azt – JÓVÁ TEGYÜK?”
,,Hogy érzed magad mikor megbocsátanak neked?”
,,Hogy érzed magad, amikor megbocsátasz valakinek?”-stb..

A mese történetére alapozva és szociális készségfejlesztő játék kezdeményezésére a gyerekek közösen, figyelve egymásra, építették meg -instrukciók segítségével – Lili házát.

A lányok pötyis játék által szívesen ,,építették meg/fel” a Szivárvány -hidat.
Különféle vizuális tevékenységeken keresztül, fantáziájuk kibontakoztatásával ,,valósították” meg a mese helyszíneit, tündéreit.
E Boldogságóra megtartása után a pozitív hatás most sem maradt el! Egyre kevesebb felnőtt beavatkozás szükséges egy-egy konfliktushelyzet megoldására. Vannak olyan szituációk, amikor a gyermekek egymást figyelmeztetik a helyes, megfelelő viselkedésre/normára.

Jó látni és öröm számunkra tapasztalni hónapról-hónapra mindazt, amit a tevékenységeink kiegészítésével, azaz a Boldogságórák alkalmazásával értünk el / érünk el a csoport gyermekeinél.

Képek