Manófalva

20220913_093100.jpg

Szeptemberi boldogságórák: „Hála”
Célom: A közösségen belül képesekké váljanak a szeretet, az öröm kimutatására, egymás tiszteletére, megbecsülésére, az összedolgozásra, az együtt mozgásra és a kommunikációra. Mentális érzékenyítés kialakítása, elfogadása egymás iránt.
Feladatom: Szókincsbővítéssel az aktív szókincsük gyarapítása, fogalmi gondolkodásuk fejlesztése. Lelki-testi egészség formálása, gazdagítása a feladatokon keresztül. Közösségi kohézió kialakítása.
A befogadási- és visszaszoktatási időszak szellemiségébe foglaltam bele a „Hála” szó fogalmának megismerését és értelmezését. A boldogságóra jegyében zajlottak az események az elmúlt héten. Eljött hozzánk Manó Marci és ismerőse Marcsi, akik a közös játék kapcsán barátságot kötöttek egymással. Különböző módon köszöntöttük egymást reggel, melyet segítettek az ábrák, ami közül választhattak a gyerekek. Nem feledkeztünk meg az ajtónál álló „Manóúrfiról” sem, akinek a szakállát simizhették meg a bátor ovisok óvodába érkezéskor. Minden reggel manófalvi mondókával kezdtük a napot, melyet mozgással kísértünk. Átszellemültünk kismanókká, jelmezekbe, sapkákba bújtunk, így még valóságosabbnak tűnt Manófalva lakói. Házat építettünk, manógyerekeket-barátokat (bábot) készítettünk, manólakot festettünk Manófalván. A terepasztalt beépítve, a „boldogság-hídon” átkelve minden kismanós mosolygóssá vált, hiszen a hídon túl, a virágos réten összetalálkoztak, átölelték egymást és rátaláltak a boldogságra. (A mai napon, a mai napon c.-mozgásos játék eljátszása) A hét utolsó napjára sikerült néhány szóban megfogalmazni, ki miért és kinek hálás, minek örülnek a legjobban. A szülőkkel is megismertettem a kártyajátékot, melynek másnap pozitív visszhangja volt. Még akkor nap kaptam egy otthoni felvételt egy kedves családtól (a kicsike most kezdte az ovit), melyen a kislány elmeséli, minek hálás. Az óvodában a nagyobbaknak (fél csoport) feladatlap (boldogságóra k. k. és sz. munkafüzet 3.o.) segítségével 5dolgot kellett kiszínezniük, amiért a leghálásabbak. A hálavirág odaajándékozásával (kincsesládába téve) mutattuk ki szeretetünket egymás iránt. Mindez az éveleji szociometria (társas kapcsolatok vizsgálódása) elkészítéséhez is nagy segítséget nyújtott. A projekt végén bolondoztunk, énekeltünk (Bagdi Bella: A világomban minden rendben van c. CD-ről az 1, 3 és 5 dal) és barátainkkal (Marcival és Marcsival) roptuk a táncot „hajnalig”. Jó kis móka volt!
A héten a „Hála” világnapja alkalmából hála-sétát tettünk az óvoda környékén,(Föld projekten) belül: minek lehetünk hálásak:- víznek, fának, levegőnek…stb, majd „hála-levéllel” ajándékoztuk meg a szülőket, hogy ilyen jól fogadták ezt az új kezdeményezésünket.

ooo

Képek