Mák

142111632_157121392683142_1526931644115717244_n.jpg

Beszámoló a Boldogságóra foglalkozásról
2021. január

A foglalkozás témája: Célok kitűzése és elérése

A foglalkozást énekléssel kezdtük:
Bagdi Bella Van nekem egy álmom dalát körben állva, a szövegnek megfelelő utánzó mozdulatokkal kísértük.
A dal jó hangulatot teremtett. A hozzá kapcsolódó mozgást még a kicsik is nagyon élvezték.

A téma bevezetése célba dobással történt:
A múlt évnek megfelelően, mert nagyon jó ötletnek találtam és sokat segített a téma értelmezésében, az idén is célba dobó játékkal vezettük be a témát. Azzal a különbséggel, hogy a többségben lévő kiscsoportosokra tekintettel, most a kosár helyett karikába történt a dobás. Persze a sikerélmény érdekében változtattuk a dobó távolságot is.
Játék közben igyekeztem tudatosítani, hogy próbáljunk olyan célt kitűzni, amit úgy gondolunk, hogy meg tudunk valósítani. Valamint nem baj, ha elsőre nem sikerül, többször is próbálkozhatunk, csak az a lényeg, hogy ne adjuk fel.

A téma feldolgozása:

1.Boldogvár meséjével
A gyerekeket nagyon lekötötte János története. Figyelmesen hallgatták a mesét, utána pedig fel tudták idézni a cselekmény lényeges mozzanatait.
A mese utáni beszélgetést a következő „kulcs” mondatokra való rákérdezéssel, azok közös értelmezésével igyekeztem irányítani:
– „Mindig hallgass a szívedre!”
– „A célod mindig legyen a szemed előtt!”
– A bátorság mellett a kitartás is nagyon fontos. Az erős akarat, kitartás leküzdi az akadályokat.
– Ha a célunk elérjük, boldogok leszünk.

2. Bábjáték a csoport bevonásával: Az eltévedt maci
Az interaktív játékban a gyerekek együttműködőek voltak. Örömmel, lelkesen csinálták a feladatokat, hogy segítsenek a macinak. Különösen a „lufi pukkasztós” játék tetszett nekik.
Hangsúlyoztam a barátok fontosságát és az együttműködést a célok elérésében.

A foglalkozás lezárása: „Mák” feladattal
A süteménykészítés mindig vonzó tevékenység a gyerekek számára, úgyhogy most is alig várták, hogy részt vegyenek a munkálatokban, és persze a kóstolásban. Közben megbeszéltük, hogy most miért is sütünk mákos süteményt.
Mondanom sem kell, hogy a közös munkának nagyon finom sütemény lett a vége! Boldogan mondtuk egymásnak az első falat előtt, hogy „Legyen mákod jövőre is!”
Természetesen a Katica csoportos gyerekeknek is vittünk a mi különleges süteményünkből.

Csokvaomány, 2021. január 26.

Tuza Gáborné
óvodapedagógus

Képek