Levél Mikulásnak

Levél-Mikulásnak.jpg

A hónap témájával kapcsolatban több verset és olvasmányt is elolvastunk, a témát ezeken keresztül alaposan körbejártuk. Fekete István Tüskevár c. regényéből Tutajos és Bütyök barátsága nagyon meghatotta a gyerekeket. Sokat beszélgettünk arról miért is van mindenkinek szüksége barátokra, társakra. Összegyűjtöttük közösen, mitől működik egy barátság- a szeretet, odafigyelés, bizalom, megértés, támogatás, elfogadás, tisztelet, titoktartás fogalmakat beszéltük át. Ebben a hónapban megpróbáltunk még jobban figyelni egymásra, olyan tevékenységeket választani, amiben együttműködésre egymás segítésére van szükség. Próbáltam bennük tudatosítani, hogy ez a kis közösség, amiben vannak milyen fontos, és minden egyén külön-külön is fontos. Ha szeretettel, barátsággal fordulnak egymás felé boldogabbak lesznek együtt a mindennapok.
Többször meghallgattuk a hónap dalát. A hónap vége felé közeledve, gyakran emlegettük a közelgő Mikulás ünnepét. Mindenki várja a Mikulást, ezért az osztály közösen megfogalmazott egy levelet a Mikulásnak, amit együtt eljuttattunk a Mikulás postaládájába. A gyerekek együtt verset is írtak, amit majd az iskolai Mikulás -ünnepélyen közösen előadnak.

Mikulás

Télapó itt van, megjött a szánnal
hozta a sok ajándékot a batyujában.
Reméljük, hogy hoztál sok jót
cukrot, diót, mogyorót.
Minden házba bekopogtat
ajándékot hozva,
szeretettel várjuk
minden karácsonyra.

Megkínálunk tejjel
és még sok jóval,
érezd magad otthon,
mint a saját házadban.
Egy kémény sem kormos,
örülünk, hogy látunk
örül az egész világ
hogy találkozunk.
Pihenj meg itt nálunk
hellyel kínálunk,
jövőre is nagy- nagy
szeretettel várunk.

Képek