Légy hálás!

Ablak-a-világra-5.jpg

„Aki elfelejti a hála nyelvét, sosem lesz beszélő viszonyban a boldogsággal.”- írja ezt John Robbins, amerikai író. S ez valóban így is van. Aki folyton csak elvárásokkal, elégedetlenkedve éli az életét, és közben észre sem veszi, nem is tudatosul benne, hogy mi mindenért lehet hálás, annak tényleg örömtelenné, szürkévé válik az élete.
A hála érzése a boldogság egyik legfontosabb forrása. Én is hálás vagyok, hogy a rajzszakköröseim ilyen nyíltszívű, gondolkodó, értő, érző gyerekek, akikkel az elballagott, szeretett nyolcadik osztályom után tovább folytathatom a Boldogságórákat! A név ugyan a régi: 7probasok, de a csapat új. 5-8. osztályos rajzos gyerekek alkotják. Lelkesek, kreatívak, helyesek, értékesek.
Így fogadták és elemezgették velem együtt az első foglalkozáson ezt az első témát is, a hálát. Azután végig jártuk a választható feladatok körét. Alkotásokat készítettek szabadon választható technikával „Ablak a világra” címmel, melyen azt jeleníthették meg, hogy ők személy szerint miért éreznek hálát. Ebből állítottuk össze „a mi közös ablakunkat”. A következő foglalkozáson forgatókönyvet írtunk és jeleneteket forgattunk, majd egy hihetetlenül tehetséges, még alig 6. osztályos kislány vágása és számítógépes grafikai kiegészítései révén megszületett a „Viszonzás” című kisfilmünk.
A harmadik foglalkozáson hálásan fogadtuk Rubina munkájának az eredményét, jókat nevetgélve néztük végig közösen a filmet. Ezután hálaverset írtunk. Nem is egy, kettő született, mert ennél a feladatnál egy másik, 7. osztályos kislány, Ramóna volt az, aki külön alkotásba kezdett, egyedül is szeretett volna verset fabrikálni.
Ötletekkel, lelkesedéssel, üde színfoltokkal teli munkájuk eredményét dicséri a föltöltött anyag.

ooo

Képek