Látogatás az idősek otthonában

- Csoport neve: recreadiosd
- Re-Crea Tanoda Diósd
- Kategória: Felsősök
- Téma: Boldogító jócselekedetek
- (553 megtekintés)
A decemberi téma nagyon közel állt a szívünkhöz. Maroknyi csapatunkkal ugyanis folyamatosan keressük a lehetőséget arra, hogy a gyerekeknek megtanítsuk, hogy jót tenni jó, adni is fontos, nem csak kapni. Ezért igazán hálásak voltunk a decemberi témáért. A hónap során készítettünk cipősdobozokat, melyeket a Babtista Szeretetszolgálat akciójának keretében juttatak el a rászoruló gyerekekhez. Karácsony előtti utolsó napokban pedig meglátogattuk Érden a Szent József Idősotthont, ahol a gyerekek kis műsort adtak elő, majd részt vettek az ottani adventi gyertyagyújtáson. A nap legjobb része mégis az volt, hogy a gyerekek után kötetlenül beszélgethettek, segíthettek az idős, beteg embereknek. Annyira jól sikerült ez a délelőtt, hogy megállapodtunk, két havonta (legközelebb februárban) látogatjuk majd az otthont. Ez az élmény azt hiszem meghatározta mindnyájunk karácsonyát. A boldogságórát pedig az utolsó tanítási napunkra időzítettem, mert így az ünnepre méltóképpen tudtak a gyerekek ráhangolódni. Elkészítettük a kis gömböket, melybe minden gyerek beleírt még egy olyan jócselekedetet, amit a karácsony előtti napokban véghez tud vinni. Az óra után kezdődött saját karácsonyi ünnepségünk, mely nagyon meghitt volt és ebben biztosan része volt az előtte lévő órának is.