Közös célok tervezése
- Csoport neve: Katica néni manókái
- Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium
- Kategória: Alsósok
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (237 megtekintés)
A januári Boldogságóra elején a Boldogvár meséjét olvastam fel a gyerekeknek. Ezután sokat beszélgettünk a történetről, mert annyira kicsik még, nem értették meg hogy miért történetek úgy a dolgok a mesében ahogy. Kiszínezték a Boldogvárat. Nem éreztem úgy hogy tovább kellene haladnunk, ezért másnap újra Boldogságóra következett. Visszakérdeztem, mire emlékeznek, mi is a cél, kiszínezték a munkafüzet kis cél figuráit, viszont még mindig nem gondoltam úgy hogy ez szilárdan értik, ezért meg egy napot rászántam a témára. Átbeszéltük a rövid, majd a hosszútávú célokat. Na ekkor már úgy láttam, hogy kezdik érteni a lényeget, így megkönnyebbülten tudtam elkezdeni velük a “céltáblánk” elkészítését. Közösen megbeszéltük milyen állomásokat kell ebben a félévben elérnünk, ki kit vár a legjobban és miért. Számomra ez a téma volt eddig a legnehezebb, boldog vagyok hogy sikerült megoldani végül 😊