Középpontomban vagyok

289344622_743338240244812_1531493260982617913_n-1.jpg

Tanévünk utolsó fejezeteként, a „Fenntartható Boldogság” jegyében „összefoglaltuk”, felelevenítettük, mik is voltak azok az érzelmek, érzések, cselekedetek, viselkedések, gondolatok, amelyeknek nyomában a mindennapi boldogságunkat, igazi önmagunkat fejeztük ki, találtuk meg. Mik is azok a tevékenységek, technikák, amelyek segítenek visszatalálni középpontunkba.

A gyermekek számára a szeretet, a család, az ölelés a legfontosabb. Igen meghatározó, hogy milyen emlékeket visznek haza a boldogságórákról, amelyek később beépülnek a mindennapjaikba. Például a jó szokások megszilárdítása, amelyek otthon a családban, a vakáció alatt is természetessé válhatnak.
Ehhez kapcsolódóan készítettük el a BOLDOGSÁG szó kezdőbetűinek segítségével megkeresett megerősítő szavakat, mondatokat.
A társaktól való búcsúzás keretében mindenki lerajzolta azt, a gyermeket, akihez a legközelebb került a tanév során. Nagy öröm volt számukra, amikor egymásra találtak, mert egymást rajzolták le.

Összefoglalásként Naplót írtunk. „Amiért ma hálás voltam”, „Szép emlékek”….
A tanévünk zárásaként megerősítő mondatok kíséretében, fantáziájukat szabadon engedve színezték ki tanulóink a munkafüzet által ajánlott képet. (delfin)

Képek