Kőbe vésve

IMG_20210429_084529-2-1.jpg

Az első osztályban fontos a finom motorika fejlesztése, gondoltam a feladatot összekötjük vele. Só-liszt gyurmából köveket formáztunk, kiszárítottuk és piros szíveket rajzoltak bele. Bár kemény lett, mint a kő, mégis törékeny és vigyázni kellett rá, óvni, védeni, mint a kapcsolatainkat, amiben könnyen megbánthatjuk egymást.
A gyerekek sokat gondolkodtak, kinek a nevét írják bele, kit bántottak meg és miért. Nem mindig gondolták azt, hogy bizonyos szóval vagy cselekedettel bárkit megbánthatnak. Sokat beszélgettünk róla, mivel is lehet, még kicsik hozzá, de kezdték érezni, mire kell figyelniük. Egy szív köré gyűjtöttük az alkotásokat, amit gondos kézzel őriztek, örömmel vitték haza.

Képek