Jónak lenni jó!

ajandekdoboz-nyitva.jpg

Ez az év utolsó hónapja. Aki jól viselkedik ajándékot kaphat a csizmájába, és a karácsonyfa alá is.
Most egy kicsit kipróbáltuk, milyen az, mikor nem mi kapjuk az ajándékot.
Reggeli körben arról beszélgettünk, ki mit szeretne kapni ajándékba. Aztán elmeséltem, hogy vannak szegény gyerekek, akiknek nem nagyon jut játék, sokszor édesség sem. Megkértem hát a gyerekeket, hogy akinek van olyan játéka, amit már nem használ, és odaadná egy másik gyereknek, akkor hozza be, és eljuttatjuk neki. Kíváncsian vártam a következő napot, hogy kinek jut majd eszébe a lehetőség. És nagy meglepetésemre másnap reggel sokan hoztak ki játékot, ki édességet, ki DVD-t. Együtt becsomagoltunk egy cipős dobozt és megtöltöttük az ajándékokkal. Egy „Jobb velünk a világ ” képeslapot is tettünk bele, aztán lezártuk. Két volt óvodásom juttatta el a gyűjtőpontra. Napokig beszélgettek róla a gyerekek, hogy fog örülni, aki kibontja a dobozt!
( A felnőtteknek is volt lehetőségük az óvodában tartós élelmiszert, édességet leadni a rászorulóknak)
A gyerekek a szüleiknek is készültek meglepetéssel, egy szép karácsonyfadíszt ragasztott, díszített mindenki, és utolsó nap hazavitte, hogy a szüleinek boldog ünnepeket kívánhasson vele.
Eljátszottuk az egyik kedvelt játékunkat is, amikor buszon utazunk és átadjuk a helyet az öreg néninek, bácsinak, gyerekes anyukának. Nagyon szeretik ezt a játékot, bízom benne, a valódi életben is így tesznek majd pár évvel később.
Készítettünk hála-fát is, ahol azt jelöltük, hogy kinek hány jó cselekedete volt, hányszor segített valamelyik pajtásának. Volt rá lehetőség bőven! A szülők nagyon büszkén nézték minden délután, kinek a levelén van a legtöbb gomb.
Mivel hidegre fordult az idő, a madaraknak is tettünk ki eleséget, nekik is jusson ajándék!
Az utolsó napokban arról beszélgettünk mit kéne tenni, hogy az Anyunak és az Apunak több ideje legyen társasozni. Sokan mesélték, hogy szoktak segíteni otthon: porszívózni, ágyat megcsinálni, sütit díszíteni, rendet rakni, palacsintát föltekerni…
Arról is beszéltünk, hányféleképpen lehet megjutalmazni, a felnőtteket, mert ők is olyanok, mint a gyerekek, szeretik a dicséretet, az ölelést, a puszit. Mert a Karácsony a szeretet ünnepe!

Képek