Jócselekedetek kihívás-összegzés

IMG_6331.jpg

Iskolánkban december hónapban meghirdettük a jócselekedetek kihívást és nagy örömünkre szolgált, hogy a diákok lelkesen álltak neki a feladatnak. Kaptak egy jócselekedetek leltárt, amiben pontosan vezetni tudták, hogy éppen milyen jót tettek az adott napon. Megható volt olvasni, hogy az anyukák aláírása is egyre több helyen rákerült a lapra, hiszen a gyerekek nem csupán az iskolában, hanem otthon is megpróbáltak egy-egy jó cselekedetet végrehajtani. A sokszor nehezen kezelhető kamaszok is örömmel vetették bele magukat a munkába, aminek meg is lett az eredménye. Az utolsó napon, az iskolai karácsonyi ünnepség keretében kerültek kiosztásra a jócselekedetek oklevelek és a hozzájuk tartozó apró ajándékok. A legszebb pillanat az volt, amikor a diákok csillogó szemmel jöttek az oklevelekért és látszott rajtuk, hogy mennyire örülnek. Köszönjük szépen mindenkinek, aki részt vett ebben a kihívásban!

Képek