Jó híreink

Társas-kapcsolatok-ápolása-1-1.jpg

A társas kapcsolatok ápolása témakörét a 4, 6. osztály értelmileg akadályozott tanulóival dolgoztuk fel. Az óra elején meghallgattuk a hónap dalát, mely első hallásra is nagyon tetszett a gyerekeknek. Elmeséltem „Az igazi barátság” című mesét, amit kérdések segítségével feldolgoztunk. Beszélgettünk a barátságról, mit várunk el egy baráttól, kinek ki a barátja. A tanulók kaptak egy szív sablont, amit kivágtak, majd színeztek. Ezután átadták annak a társuknak, felnőttnek, akit barátjuknak tekintenek. Az indoklás egy kedves mosoly volt.
A „Megismersz?” nevű játéknál segítségül hívtuk a tanulók hangját is abban az esetben, amikor az arc tapintása alapján nem ismerték fel társukat. Ismét meghallgattuk a hónap dalát, ezúttal félkörben állva és mozgással kísérve.
Ezután előkészítettük a ládikát, amelyet bevontunk papírral. Minden tanuló kapott egy smile-t, amit ki kellett vágniuk. Ezt ragasztottuk a ládika tetejére, majd lerajzolták azt a dolgot, ami örömet okozott nekik a nap folyamán. A rajzok, melyek a ládikába kerültek, azokról az adományokról készültek, amit a délelőtt folyamán kaptak meg tanulóink. Nagy örömet szereztek ezzel az adományozók. Az óra végén a gyerekek kérésére ismét meghallgattuk a dalt, melyet vidáman énekeltek és a dal szövegének megfelelő mozgással kísértek.

Képek