Jó cselekedetek, Úri 6. osztály

- Csoport neve: violetta76
- Úri Szent Imre Általános Iskola és AMI
- Kategória: Felsősök
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (501 megtekintés)
Karácsonyhoz közeledve különösen aktuális a boldogságórák sorában a 4. téma, melynek kapcsán nem az év elején bevezetett kis füzetben, hanem inkább a táblánál, egy közös nagy lapra dolgoztunk.
Az én előzetes „feladatom”, „jó cselekedetem” volt, hogy meglepetésként minden diák számára egy kis oklevelet készítettem egy-egy rá leginkább jellemző idézettel, és ezt kitettem az osztályban. Örömmel fogadták, lelkesen olvasgatták a kis okleveleket, idézeteket, megköszönték a biztató, támogató, figyelmeztető sorokat.
A boldogságórán két részre osztottuk a papírlapot. Az egyik oldalra gyűjtöttük a napokban „elkövetett”, véghezvitt jó cselekedet, a másikra olyanokat gyűjtöttünk, amelyeket megtehetnénk, vagy épp most elhatároztuk, hogy meg fogunk tenni. Két diák állította magáról, hogy ők egyik oldalra sem tudnak semmit írni.
Ezután megbeszéltük a lapra felkerült tetteket, szóban kiegészítettük a jó cselekedetek sorát.
Mindenki egyetértett abban, hogy jót tenni jó, örömet okoz a tett végrehajtójának is, akár fizikai segítségről, akkor mások szóbeli támogatásáról van szó. Ha mindenki törekszik a jóra, az pozitívan hat a közösségre is.
Ezzel már előre vetítettük következő témánkat, amelyet nemcsak egyéni, hanem osztályszinten is feldolgozunk: célok, célkitűzések. Ennek a témának az első félév zárása, illetve az osztályközösségben felmerülő nézeteltérések adják az aktualitását.