IGAZI ,,HÁLAFA”

hálafa-jó.jpg

IGAZI,,HÁLAFA”
Számtalan olyan érték van, amely nem kerül semmibe. Ilyen az ölelés is, mely örömben, bánatban jót tesz testnek és léleknek. Ölelünk, ha megérkezünk, ha elbúcsúzunk, ha a szeretetünket akarjuk kifejezni.
Lázáriban a,,Petőfi Sándor” Szaklíceum másodikos diákjai Török Enikő vezetésével az ölelés világnapját rendhagyó módon ünnepelték meg.
Egész héten azon vetélkedtek, ki ölel meg több embert és persze milyen jó szót adnak az ölelés mellé. Boldogan számoltak be az örömteli pillanatokról, melyek egy öleléssel kezdődtek.
Az iskola öreg diófája alatt meghallgatták ,,A Hálafa története”című mesét, majd megbeszélték, miért is lehetnek hálásak a saját diófájuknak, mely még a szüleiket is táplálta gyümölcsével, legyezgette árnyékával.
Úgy döntöttek, hogy az öreg diófa lesz az osztály hálafája, melyet védeni fognak.
Szeretetüket közös öleléssel fejezték ki. Búcsúzóul mindenki elmondta, miért hálás az öreg fának.

Képek