Hosszú táv

20211119_123725.jpg

Novemberben a 9. A osztállyal is megtartottam most a mostanra már megszokott óránkat. Ebben a hónapban a társas kapcsolatokkal és annak fontosságával, előnyeivel foglalkoztunk. Az óra elején megbeszéltük, hogy kinek, mit jelent a társas kapcsolat, miért fontos ezeket a kapcsolatokat megtartani. A beszélgetés során egyértelműen kirajzolódott, hogy az osztálynak a társas kapcsolatoknak kiemelt szerepe van, és ezek a kapcsolatok nem létezhetnek bizalom, őszinteség és szeretet nélkül.
Megcsináltuk a Hosszú táv című feladatot. Minden tanuló felírt három dolgot, ami szerinte szükséges egy hosszú távú kapcsolat fenntartásához, sőt olyan is akadt, aki még plusz cetliket kért. Ez a feladat nagyon tetszett az osztálynak, a megbeszélés is gördülékenyen ment, szép érvelések hangzottak el a különböző dolgok mellett vagy éppen ellen.
Ez után a Hallgass meg! című feladatot végeztük el. A tanulók elmondták, hogy milyen nehéz volt hallgatni, volt, hogy nem is sikerült megállniuk, hogy ne szóljanak közbe a három perc alatt, ami nagyon hosszú időnek tűnt. Viszont aki beszélt, az éppen ellentétesen nyilatkozott, hogy milyen jól esett neki a hallgatás, és gyorsan eltelt a már előbb említett idő. A bátorító visszajelzéseket még gyakorolni kell, sokszor belecsúsztak a tanulók a tanácsadásba vagy a saját vélemény nyilvánításba.

Képek