Boldogságóra Program

A fejlődési szemléletmód meglétét „megelevenített skálán” mértük fel. Állításokat olvastunk fel, amelyek elképzelt személyek gondolatait tükrözték. El kellett dönteni, hogy ezt önmagukra inkább igaznak, vagy inkább hamisnak gondolják a tanulók. Jobbra az „igaz”, balra a „hamis” ítéletet adók álltak, de természetesen lehetőség volt a két végpont közé bárhova elhelyezkedni.
Következők voltak az állítások:
„Nem szoktam a matekdolgozatra készülni, mert úgy sincs értelme. A matematikát vagy érti valaki, vagy nem.”
„Érdemes a matekdolgozatra korábbi feladatok rögzítésével készülni. Akkor, nem történhet nagy baj, hasonlókat kérdeznek.”
„Akivel korábban vitám volt, azzal nem fogok kedvesen beszélni. Úgy is ellenségek maradunk.”
„Ha valakivel összevesztem, próbálom vele tisztázni a helyzetet kis idő elteltével. Akár bocsánatot is kérek.”
„A tanárokkal nem lehet szót érteni. Valószínűleg a Marsról jöttek.”
„A tanárok is lehetnek megértők, ha elmagyarázom a problémámat. Azért tűnnek szigorúnak, mert sok emberért vállalnak felelősséget.”
„Nem érdemes azt a szimpatikus iskolatársat megszólítanom. Úgy sem fogja érdekelni, amit mondok.”
„Olykor a legváratlanabb helyzetekben derül ki, hogy valakivel azonos az érdeklődési körünk.”
A feladat megbeszélése során megfogalmazták a tanulók, hogy az állítások egyik csoportja a változtatás felé mutat, azt tükrözik, hogy az egyén a helyzetén „javítani akar”. Ezzel szemben áll a többi mondat, amely inkább „ítélkezőnek” tűnik fel.
Beazonosítottuk, kinek hol kell még a fejlődési szemléletén alakítani, milyen területeken van akadályozottsága. Megfigyeltük, hogy van aki általában pozitívan gondolkodik. Mások inkább a tanulásról gondolkodnak negatívan, a társas kapcsolatokról kevésbé. Egy-egy ember viszont igen csak ellenáll mindenféle fejlődés felé mutató gondolatnak.

Képek