Hálásak vagyunk

120700456_1554304968088219_9138452247721977575_n.jpg

Szeptemberben többször szóba került a hála. Hétfőn reggelenként a beszélgető körünket azzal kezdtük, hogy: „Hálás vagyok, mert….” – minden kisgyerek elmondta, miért érez hálát éppen akkor, vagy általában. 21-én is megemlékeztünk a Hála világnapjáról. A Boldogságórán a mozgásalapú relaxációs gyakorlat után meghallgattuk Bagdi Bella: Szép nap ölelj most át engem c. dalát. Azt már tudjuk, mi is az a hála. az érzésekről beszélgettünk. Mindenki mondott példát arra, mikor és miért volt hálás utoljára. Páros munkában, keresztrejtvény segítségével kaptak választ arra, mi a legegyszerűbb módja annak, hogy kimutassuk hálánkat. Rajzoltak hálavirágot, melynek szirmaiba lejegyezték, miért hálásak. A hálafa színezése közben zenét hallgattunk: Levendula néni meséi: „Álmodtál tán?.” Meditációval zártuk le a foglalkozást.

Képek