Hálás vagyok

20190930_102358.jpg

A szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány kiscsoportjában a beszoktatás időszakát éljük 20 gyermek befogadásával, megismerésével. Kölcsönösen „tanuljuk” egymás reakcióit, ismerkedünk az óvodai környezettel, szokásrendszerrel, a felnőttekkel, az óvodai követelményekkel, elvárásokkal. Több gyermek még sírva válik el szüleitől, de játékos módszerekkel törekszünk érdeklődésük, figyelmük lekötésére, elterelésére. Nagyobb alkotó folyamatokra még nem képesek, de a csoportba érkező társaikat örömmel fogadják, öleléssel üdvözlik, így fejezve ki egymáshoz való ragaszkodásukat, szeretetüket, hiszen többen közülük még nem beszélnek, így számukra ezek az érzelmi megnyilvánulások különösen fontosak. A napocska szimbólumot mi készítettük, énekelve állták körül, egymás nevének, jelének elmondásával erősítjük bennük a közösséghez való tartozás érzését. Valamennyien hálásak vagyunk alakuló kis közösségünkért, melyet reményeink szerint a boldogságórák hatékonyan segítenek.

Képek