Hálás erdészpalánták

IMG_20200930_141152.jpg

Elsőseimmel a hála gyakorlását frontális beszélgetéssel kezdtük arról, hogy mit jelent számukra a kifejezés. Ráhangolásként projektorral kivetített fotót használtunk. A csoportban annál volt a szó, aki a labdát kapta. A kör végére kialakult egy szófelhőnk is, mely címszavakban tartalmazta az elmondottakat.
Ezek után megismerték az „Egy pohár tej” c. tanmesét. Átbeszélésével saját élményeket elevenítettek fel és osztottak meg a társaikkal a gyerekek. A kör végére egyértelművé vált, hogy egy nagyon jószívű, segítőkész és érzékeny kis csapatról van szó, akik számtalan dologért hálásak. A hála kifejezésének formáit már kiscsoportokban oldották meg, kis rögtönzött szituáció megírásával és előadásával a többieknek.
Ezek után kitölthettek egy űrlapot a hálával kapcsolatban; végül mindenki megírhatta a hálaszívét arról, hogy miért érzi magát hálásnak. Volt akinél csak a legfontosabb dolog szerepelt, de volt olyan is, aki 3-4 dolgot is megfogalmazott egy szívecskére. A kész szíveket az általuk választott ‘9.B’ formációban ragasztottak fel, így született egy osztálytermet díszítő plakát is. A hálaszívek között hagytunk néhányat üresen is, melyeket minden hónapban szeretnénk további tartalommal megtölteni. A foglalkozás értékelése egy szavas formában zajlott. Jó hangulatban, gazdag tartalommal töltöttük el az időt, a gyerekek hálásak voltak a sok élményért egymásnak is.

Képek