Hálakert, hálavirágok 2. osztály

Hálavirágok.jpg

HÁLA, HÁLAVIRÁG, HÁLAKERT

Az első boldogságóra foglalkozáson a háláról, örömről beszéltünk. A „Hála dal” jó motiváció volt a gyermekek számára. A beszélgetés, foglalkozás közben az egymás iránt érzett hálát, köszönetet egy öleléssel és pár kedves szóval fejeztük ki. A gyerekek sok mindenért hálásak egymásnak. Sok apró dolog van a mindennapokban, amely miatt hálát éreznek társuk felé. A dal annyira tetszett az osztálynak, hogy szinte minden nap meghallgattuk,meghallgatjuk. Ilyenkor azt is megbeszéltük, megbeszéljük röviden, hogy az elmúlt napon, napokban kit milyen öröm ért, miért lehet hálás.
A hálakert megalkotása örömmel töltötte el őket. Terveztünk, ötleteltünk, majd elkészült „a kert”. Mindenki elmondhatta, hogy mit jelenített meg a virágján. Az elkészült munkákat osztályunk kuckójában helyeztük ki, amely egy csendesebb zuga a teremnek. Így, aki egy kicsit elvonul, nyugalmasabb helyet keres a tanteremben, láthatja a kertet,mely jókedvre derítheti, örömet okozva a nézelődőnek.
Szeretném, ha ezzel a témával tovább is tudnánk, ha nem is napi szinten,foglalkozni. Úgy érzem, jó érzés kibeszélni a gyerekeknek az örömöt, köszönetet, hálát. Nem csak arra van jó hatással, aki elmondhatja pozitív érzéseit, hanem az is örül, aki a köszönetet kapja.
Jó indítása, de jó lezárása is lehet ez a tanítási napoknak.

Hegymeginé Rácz Anita
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola
Városföldi Általános Iskolája
2. osztály

Képek