Hála gyakorlása a Százszorszép csoportba

- Csoport neve: Liliom csoport Sípos Utcai Óvoda
- Sípos Utcai Óvoda
- Kategória: Óvodások
- Téma: A boldogságfokozó hála
- (96 megtekintés)
A Százszorszép csoportba már a tavalyi évben megismerkedtek a gyerekek a Boldogságórával. Ebben az évben én vettem át a boldogság fokozó technikák gyakorlását és megismertetését ebben a csoportban. Ebben a csoportban a gyerekek fele már iskolába indul a következő évben. Nagyon fontosnak tartom a mai világban, hogy a gyerekek megfelelő érzelmi nevelésben részesüljenek mielőtt iskolába lépnek, hiszen így könnyebben átvészelhetik a nehéz akadályokat amik iskolás korban egyre csak szaporodni fognak, és megtanulhatják milyen egymásra figyelni. A Százszorszép csoport már nagyon várta a Boldogságórát, hiszen tudták, hogy itt valami nagyon jó fog történni. A tevékenységet Bagdi Bella : Szép nap.. című dalával indítottam, mely segített nekik abban, hogy ráhangolódjanak a tevékenységre. A dal után Bezzeg Andrea: A Hálafa története című mesét mondtam el nekik. A mese meghallgatása után megbeszéltük, hogy mit érzett a fa és, hogy mivel vidították fel az állatok, majd mindenki elmondhatta, hogy ő kinek és miért hálás. A beszélgetés után mindenki kivágott egy színes papír szívet és együtt kiszíneztük a Hálafánkat. Miután elkészült a Fa egy játékkal díszítettük ki a hálafánkat a gyerekek által kivágott szívekkel. Hálakapun áthaladva mindenki elmondta, hogy kinek hálás és miért, amit ráírtam a szivecskéjére, majd ő azt elhelyezte a Hálafán. A gyerekek nagyon élvezték a tevékenységet és már alig várják a következőt.