Hála a mini csoportban

Boldogságprogram-mini-2018.09..jpg

Szeptember elején mini csoportot kaptam. Nagyon hálás, ugyanakkor kicsit nehéz feladat is a 2,5- 3 éves gyermekekkel elfogadtatni az óvodai szokásokat, szabályokat, miközben édesanyjukat hiányolják. A hónap végére elmondhatom, hogy 1 (sírós ) kisgyermek kivételével mindenki mosolyogva jön reggelente óvodába. Egész nap önfeledten játszanak, és egyre érdeklődőbbek, fogékonyabbak a délelőtti közös játék, és rövid foglakozások iránt. Ez, az én személyes hálám. Mivel református óvodába járunk, már 2 rövid kis imát is tanulgatunk. Elmondtam, hogy hálát adunk Istennek, hogy itt lehetünk együtt, hogy egészségesek vagyunk, hogy szeretnek a szüleink, és , hogy van mit ennünk. Meghallgattuk a hónap dalát, ami nagyon tetszett nekik. Tenyér-, és talplenyomatot készítettünk, amiből virágcsokrot állítottunk össze és (október elején) egy rövid kis verses, énekes műsor keretében átadunk a szüleinknek hálánk jeléül, amiért szeretnek bennünket, törődnek velünk.

Képek