Ha az élet citromot dob, készíts limonádét!

ezek-vagyunk-mi.jpg

Negyedikeseimmel az októbert az optimizmus gyakorlásával töltöttük.
Az első órán a a Békák versenye mese kapcsán megismerkedtünk azzal, hogy milyen fontosak a pozitív, optimista gondolatok. Értelmeztük az optimizmus, pesszimizmus szó jelentését. Sok példát hoztak saját életükből.
A hónap során csoportokban dolgoztunk. Fő művünk volt a „Folt hátán folt esőköpeny ” elkészítése. Egymást körberajzolva elkészítették a köpenyt. Majd a színezés után a ” foltokba” negatív, pesszimista mondatokat írtak. Következő alkalommal színes papírokkal leragasztották, amikre optimista gondolatokat írtak. Megpróbálták a pesszimistákat optimistákkal helyettesíteni vagy önállóan írni. A kész munkákat a csoportok egymásnak bemutatták. Jóleső érzéssel töltött el mindenkit, hogy sok hasonló ötlettel találkoztak. Természetesen az alkotásokat kiállítottuk a tanteremben.
A harmadik órán szétválogatták a teremben elrejtett idézeteket, mondatokat, aszerint, hogy optimista vagy pesszimista, majd csoportosítva elhelyezték őket. A kedvenceket le is jegyezték kis füzetükbe.
A hónapot egy montázs elkészítésével zártuk.

Képek