Gondoljuk ki együtt

5, Elköteleződés egy cél mellett
Ez az elköteleződés még nem annyira állt közel hozzánk, de ehhez a témához kapcsolható, hogy együtt elterveztük, hogy hol és mit fogunk előadni ( mivel minden évben részt veszünk a városi fesztiválokon gyermektánc előadásainkkal ), hogy milyen fagyit ( ez igen fontos kérdés ) fogunk utána fogyasztani. Ki milyen feladatot vállal. Mindehhez fontos, hogy kell ennek a célnak az eléréséhez bizony gyakorolni. Addig fejlesztettük már magunkat ebben, hogy általában van egy-egy jelentkező erre az ’edzői’, ’ próbavezetői’ feladatra.
A lényeg, hogy valamilyen módon megszokjuk, megtanuljuk, hogy céljainkat tervezzük, és azok eléréséhez bizony erőfeszítéseket kell tennünk, valamint megtanuljuk az apró sikereket is megélni.