Fenntartható boldogság a kívánság napunk

20200623_091544.jpg

Fenntartható boldogság

A júniusi hónap utolsó témaköre a fenntartható boldogság volt. Az iskolába menő nagycsoportosok már nagyon várták ezt az utolsó boldogságórájukat. Ez a témakör az eddig tanult összes témát magába foglalja. A gyerekekkel átismételtük mit tanultunk az évben, milyen témákat dolgoztunk fel. Meglepően tapasztaltam, hogy az összes témára emlékeztek és mindegyiknek tudják a jelét is. Mindenki elmondta, hogy melyik volt a kedvenc témaköre és miért.
Kívánság napot tartottunk:
• Ezt a témát most a szokásostól eltérő módon szerveztem meg. Bagdi Emőke relaxációs gyakorlatai most is megmaradtak, de a kedvenceket csináltuk meg belőle. („Napimádás, Égig érő fa vagyok…, Rongybabává válok…”).
• A gyerekek választhattak, hogy melyik Bagdi Bella zenére táncoljunk.
• Szeretetfolyosó játékot is eljátszottuk
• Közös tablóképet készítettünk: nyári virágcsokrot csináltunk, a virág közepében pedig a saját önarcképüket rajzolták bele. Az összekötött virágok szára jelképezte az összetartó szeretetet.
• boldogságkerék játék: a kereken az eddig tanult 9 témakör jelei vannak felrajzolva, mindegyikhez egy játék tartozik, minden gyermek pörgethet egyet.
A hozzá tartozó játékok a következők:
1. Ma valakivel jót kell cselekedned
2. Rajzolj egy hála virágot valakinek
3. Készíts valakinek egy rajzot megbocsájtás jeléül
4.” Szobrososdi” játék eljátszása
5. Pozitív gyerek vagyok kártyával játszás
6. Cápatámadós játék
7. Hajótörés játék
8. Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játék
9. Hála kövecske készítés festéssel
Ebben a témakörben több játékot terveztem. A gyerekeknek nagyon tetszett az utolsó boldogságóra. Visszajelzésként ezt mondták: „ Óvó néni ez volt idág a legeslegjobb boldogságóránk!”

Képek