Feltöltődtünk

táncoltunk.jpg

Szerencsénkre, már egy héttel előbb elkezdtünk készülődni a boldogság világnapjára, így sikerült, reméljük alaposan feltölteni magunkat pozitív energiával a bezárkózás előtt.
Reggeli körben fölsoroltuk, milyen apró örömök értek bennünket előző nap. Akik a legtöbbet tudtak fölsorolni, azok mosolygó fejecskét kaptak ajándékba, így egyre csak szaporodott az örömet okozó dolgok száma.
Játékidő végén beszélgettünk a barátok fontosságáról is és együtt megnéztük az „Optimizmus ereje” című videót, végül Bagdi Bella Imádok élni című számára egy nagyot táncoltunk.
Míg az ebédre várakoztunk, összeszámoltuk, ki hány jó dolgot tett a délelőtt folyamán: kinek segített, kit vigasztalt meg, és fölragasztottuk a hála fára a jótettekért járó gombokat.
Bízom abban, hogy sikerült a gyerekek érzelmi tankjait úgy feltölteni, hogy ellátja őket a kényszerűen otthon töltött időre.
A szívek színezését és a Kék madár meséjét, valamint az ingyen ölelések napját a következő hétre terveztük, de sajnos addigra már csak egy-két gyerek jött oviba, és az öleléseket már senki nem javasolta. Azért a zárt csoportunkba, a Facebookon, ahová a különböző tananyagokat töltjük föl, beírtam a mesét, kértük, hogy rajzoljanak piros szíveket, és arra is megkértem a szülőket, hogy minden este „dögönyözzék” meg egy kicsit a gyerekeiket lefekvéskor, mert ezt nagyon szerették az oviban. ” Ildi néni ugye belenyomkodsz az ágyba?” Kérdezték az ebéd utáni lefekvéskor, és belenyomkodtam őket sok szeretettel.

Képek