Éves értékelés

20200615_115511.jpg

10 hónapja egy számunkra ismeretlen ösvényre léptünk az óvodánk nagycsoportos korú gyermekeivel. Nekem és a gyerekeknek is újdonság volt 2019 szeptemberében elkezdeni a boldogságórát. Nagy izgalommal vágtunk bele a havi rendszerességgel megtervezett foglalkozásokba. A gyerekek már első alkalommal jól érezték magukat a tevékenységen. Ezt a hangulattáblán elhelyezett jelekkel is megerősìtették. Megpróbáltam az óra menetét felállítani előttük, melyet az azt követő alkalmak során is folytattam. Ebben nagy segítségemre volt a 3 napos boldogságóra képzés. A boldogságóra alkalmával csupa olyan témakörök kerültek szóba, amit észre sem veszünk , hogy a hétköznapokban is előfordulnak velünk, mégis rohanó életünk része. Ezekben a pillanatokban viszont beszélhettünk róla a gyerekekkel, elmondhatták gondolataikat, kifejezhették érzéseiket. Játszottunk, zenét hallgattunk, valamint mesetörténetek által gyerekszemmel ismerhették meg a kézi könyvben szereplő fogalmakat. Minden alkalom végén befejezésül felhelyezték a gyerekek a Boldogvárunk lépcsőfokán a téma jelét, ezzel is közelebb kerülve a Boldogvár kapujához. Bánatunkra ez a folyamat 2020 márciusában félbemaradt, a járványhelyzet miatt. Viszont júniusban ugyanazzal a lendülettel és jókedvvel zártuk le a boldogságóra foglalkozást. A csoportba átlagosan 25 gyermek járt, esetkénti hiányzások előfordultak. A csoport az óvodánk 3 vegyeséletkorú csoportjából alakult ki. Ezekkel a gyerekekkel korábban kevésbé volt kapcsolatom, viszont a boldogságóra alkalmával megismerhettük egymást , a gyermekek is egymást. Személyiségükre jellemző legtöbbüknek a nyitottság, a derű, barátkozóak, a közlékenység. Életkoruk és érettségük alapján megcsillantották többen is véleményüket egy-egy téma során. Hátborzongatóan jókat fogalmaztak meg, példaként lehetett a többiek előtt felhozni. Azonban voltak olyan gyermekek is, akik szemmel láthatóan nem értették a foglalkozás lényegét, figyelmük nem igazàn irányolódott az óra menetéhez. Összességében elmondható, hogy a gyerekek kedvelték a boldogságórát, a változatos tevékenységek által, amit a kézikönyvből választottam ki. Köszönjük, hogy itt lehetünk.
“Jobb veled a világ!”

Képek