Éves beszámoló

Palackposta-kép.jpg

Beszámoló a 2020/21-es tanévben a Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézményében tartott boldogságórákról.

A Szegedi Városi Kollégium Székhelyintézménye a 2020/21-es tanévtől kapcsolódott be a boldogságóra programba. Én szeptembertől kezdtem el itt dolgozni, korábban egy vidéki gimnázium és általános iskolában tanítottam, ahol már két éve tartottam különböző életkorú diákoknak boldogságórákat. Szeptember végén meghirdettem a boldogságóra szakkört, melyre 4 diák jelentkezett. (Ebből három diák az Arany János Tehetséggondozó Programban vesz részt.) Ennek a kis létszámnak is nagyon örültem, hiszen a diákok még nem ismertek és maga a boldogságóra elnevezés is szokatlanul hangzott számukra. Heti rendszerességgel találkoztam szakköröseimmel. Nagyon pozitív tapasztalatokról számolhatok be. Már a jelenléti oktatás ideje alatt is bebizonyosodott, hogy létjogosultsága van ennek a foglalkozásnak. Diákjaim magabiztosabbak, nyitottabbak, optimistábbak lettek. Szerették az óra eleji relaxációkat, nyitottak voltak a témakörökre, szívesen beszéltek érzéseikről, tapasztalataikról. De az online tartott az órák is megerősítettek abban, hogy jótékony hatással van a boldogságóra a diákok körérzetére, szemléletmódjára. 4 diák közül ketten vettek részt heti rendszerességgel a szakköri órákon az online időszakban zoomos felületen. A két távolmaradó diák közül az egyikükről nem volt hírem, a másik viszont élsportoló, elkezdődtek az edzései, így heti 3 alkalommal ingázott Csongrád és Szeged között. Így nem volt alkalma csatlakozni az órákhoz. A jelenléti oktatás újra indulásakor ismét teljes létszámmal tudtunk szakköri foglalkozásokat tartani. Nagyon örültek neki, hogy végre újra személyesen találkoztunk. Már alig várták, hogy végre kimozdulhassanak, így együtt fagyiztunk, sétáltunk a Tisza töltésén, (ekkor készítettük és dobtuk be a palackpostánkat) meglátogattuk az egyik szakkörösünk nagymamáját, rengeteget beszélgettünk, nevettünk. A tanév végén volt egy középszintű IKT továbbképzésem, ennek modulfeladataként összeállítottam számukra egy google űrlapot, amelyből az derült ki, hogy jövőre is szívesen látogatnának boldogságórákat és remélik, hogy mások is csatlakoznak majd hozzájuk. Így egy nagyobb közösségben még élvezetesebbek lesznek a feladatok és a játékok. S végül én a boldogságórákat tartó tanár is élvezem a foglalkozások jótékony hatását, sokkal pozitívabban állok a feladataim elé, próbálom megtalálni az élet apró örömeit és erőt önteni a körülöttem élőkbe.
HÁLÁS KÖSZÖNET!

Képek