Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda/Kópé Klub

IMG_20210518_091232-1.jpg

Május hónapot végre együtt tölthettük, így több feladatra is sor került!
Mozgás foglalkozáson az egyik feladatunk az „Átkelés a mocsáron”, volt. Ezt a feladatot már ismerték a gyerekek, többször is játszottuk.
Egész hetes projektet terveztem „Egészséges életmód” címmel. A gyerekek megismerkedtek a helyes táplálkozási szokásokkal, elkészítették saját „okostányér”-jukat.
Kitaláltuk, milyen egészséges ételt tudunk mi magunk is elkészíteni az óvodában – gyümölcssalátára esett a választásunk. A nagycsoportosok már ügyesen vágtak a késsel, és az eredményt mindannyian élveztük!
„Csipeszes” játékot készítettem a témához: csoportosíthatták a fogak számára jó, és kevésbé jó ételek képeit– ezzel finommozgásuk is fejlődött. Bár dalba nem foglaltuk, nagyon sokat játszottak vele a gyerekek, ismereteik rögzültek. Többször meséltem Hanna Künzel, Günter Schmitz Fognyűvó Manócska című meséjét, és meghallgattuk Gryllus Vilmos- Tóth Krisztina: Dal a fogmosásról című dalát.
Ezután a „Mutasd a fogad” feladat következett! Tükör segítségével megvizsgálták a gyerekek a fogaikat, megnéztük, kinek melyik fogacskája hiányzik. Ezután Fogtündéres színezőt is kapott, aki még tovább szeretett volna tevékenykedni.
A héten beszéltünk arról is, hogy a testmozgás, és a tisztálkodás is hozzá tartozik egészségünk megőrzéséhez. Elmondták milyen sport tetszik nekik, mi az amit már esetleg ki is próbáltak, vagy mit szeretnének kipróbálni. Amikor az idő engedte, kisétáltunk a közeli szabadidő parkba, ahol a változatos mozgásformák kipróbálására, gyakorlására van lehetőség.
Az utolsó hétre a „Gombolyag” című feladat maradt. Ezt is ismerték már a gyerekek. Aki a gombolyagot tovább vitte, elmondhatta, miért szereti azt a csoporttársát akinek adja, illetve milyen kedves élménye, emléke van vele kapcsolatban. Ezután a létrehozott hálón a fonalszálak között, alatt, felett lehetett bújni, mászni, egyensúlyozni.
A foglalkozásokat relaxációs gyakorlattal kezdtük, a hónap dalát pedig játékidőben is többször meghallgattuk, önfeledten mozogtak közben a gyerekek!

Képek