erősségeink

IMG_0534.jpg

Megküzdéseink lerajzolásáhot egy piramist készítettünk, jelképezve, hogy egyre feljebb szeretnénk jutni. Nehézségeinket, problémáinkat az alsó szintekre rajzoltuk meg, a felsőbb szintekre pedig felírtuk, hogy hogyan tudunk segíteni, megküzdeni ezekkel a problémákkal. Iskolai konfliktus, tanulási problémák, egészségügyi problémák és környezetvédelmi kérdések, illetve ezek megoldásai kerültek fel a piramis egy-egy oldalára.
Az életút feladatokat is megoldottuk. Városunk felbolydult, mert egy 19 éves fiú meggyógyítására gyűjtenek. Vele készítettünk interjút és probáltunk a mi eszközeinkkel is segíteni nekik.
Az elkészült interjú ide is feltöltöttük, mert számunkra megindító és egyben lélekemelő volt a vele való beszélgetések minden pillanata.
Egy igazi küzdő
Máté betegsége 2017. január végén derült ki. Ewing szindrómás beteg lett. Jobb lábbában találtak csont daganatot. Nemsokkal később a koponya és gerinc röntgen során újabb rákos daganatok kerültek elő. Egész évben kemoterápiát kapott. Közben őssejt-transzplantációi is történt a kezelésében. Azóta volt, amikor javult az állapota. Fél évre még Rigába is költözött volna cserediákként. De ez már nem valósulhatott meg. Újabb kemoterápiás és sugárkezelésekre kellett utaznia Budapestre, de ezek sem bizonyultak tartósnak. 2019 decemberében édesapjához utazott Erdélybe, s onnan már nem tudott a saját lábán hazajönni, mert deréktól legfelé lebénult. Mindezekről ő maga beszélt, amikor meglátogattuk.
Otthonában most már csak tolószékkel közlekedhet, de ennek ellenére zenélt nekünk, vicceket mesélt és tanító néninkről jót sztorizgatott. Minden nap tanul az érettségijére. Jogi könyveket olvas, mert nagykövet szeretne lenni. Decemberben felsőfokú nyelvvizsgát szerzett angolból. Velünk, mikor megtudta, hogy német nemzetiségi iskolába járunk, németül s beszélgetett.
Utazásairól is szívesen mesélt. Betegsége alatt kijutott New Yorkba, járt egy olaszországi híres hangszerkészítőnél. Minden nap hegedül és brácsázik.
Szomorú családját folyamatosan ő biztatja. Azt mondta, hogy a tolószékből is ki fog kerülni. Bizakodik, bizakodik s mindent megtesz, hogy meggyógyuljon. Egészségesen étkezik. Mindent úgy csinál, ahogy a doktorai kérik.
Édesanyjának sohasem panaszkodik. Minden kezelést prímán kibírt.
Orvosai lemondtak róla, de egy új molekuláris kezelést ajánlottak neki, ami nagyon sok pénzbe kerül. Az egész város összefog. Mi a neki rendezett sütivásárra fogunk süteményt sütni.
Úgy érezzük, hogy nála többet nem küzd senki a mi városunkban. Tiszteljük kitartásáért és nagyon szurkolunk neki, hogy a kezelés meggyógyítsa. Hajrá Máté!

Képek