Erősségeink

Fénykép4991.jpg

Erősségeink…Már negyedik éve dolgozzuk fel ezt a témát. Visszatekintve azt látom, hogy a gyerekek hosszú és eredményes utat tettek meg a problémákkal való megküzdés terén. A sok-sok tapasztalat lassan beépül mindennapjaikba, olykor egymást is figyelmeztetik, segítik. Az osztály élete nem probléma mentes. Ugyanúgy előfordulnak veszekedések, vannak jobb és rosszabb napok. A különbség abban mutatkozik meg, hogy rendezik konfliktusaikat, mit tesznek olyankor, ha ingerülten érkeznek az iskolába, vagy mi történik, ha nem sikerül úgy teljesíteni a tanórán, ahogy szerette volna. Megtörténik az is, hogy először dühös lesz. De már tudja, hogy ez is rendben van. Ettől a gondolattól azonban megnyugszik, s már lesz energiája megoldást keresni. Nem kerül a mélybe húzó örvénybe. A megküzdési stratégiák elsajátítása az egyik legnehezebb, egyben legfontosabb, leghasznosabb témaköre a Boldogságóra programnak.
Tehát erősségeink:
-1. kép: Legyőzte önmagát és ki mert állni az egész iskola elé kedves Pumukli a farsangon.
-2. kép: Barátságot kötött két olyan kisfiú, akik közül az egyik összeférhetetlennek nyilvánítva került hozzánk, a másik pedig olyan félénk és visszahúzódó volt, hogy megszólalni sem mert.
– 3. kép:Egymást támogatva. erősítve a farsangon!
– 4. kép:Szeretjük a természetet télen is!

Képek