Erősségeink

IMG_20200225_094926.jpg

Megküzdöttünk!
Mint minden hónap, a február is bőven tartogatott kihívásokat a Dalos törpök számára.
Először is számba vettük, melyeket:
– A betegségek(Az egész osztályon végigsöpört az influenza.)
– A felvételi (a nyolcosztályos gimnáziumba)
– A bemutató órák (a kolléganő minősítése ill. bemutató foglalkozás a leendő elsősök szüleinek)
– Versenyek (sport – és tanulmányi versenyek)
-Az időjárás (alaposan feladta a leckét, hogy egy napon belül 2-3 évszak jellemzőit figyelhettük meg)
-Veszekedések, viták (Az utóbbi időben- talán épp a túlzsúfolt programok miatt – megszaporodtak a sokszor tettlegességig fajuló viták, veszekedések)
– Azután azt beszéltük meg, hogy hogyan oldódtak meg, ill.. mi vezetett a sikeres megoldásukhoz.
Összegyűjtöttök az erősségeinket.
Utána kialakítottuk a csoportokat, amelyekbe aszerint kerültek a gyerekek, hogy mennyire voltak érintettek benne.
Ezután kaptak időt, hogy eltervezzék, miként jelenítik meg a feladatot rajzban.
Igazán szép, igényes tablót készítettek a gyerekek.

Képek