Együtt a boldogságért
- Csoport neve: Micimackó
- Rózsai Tivadar Református Általános Iskola és Óvoda Óvoda utcai Telephelye
- Kategória: Óvodások
- Téma: Célok kitűzése és elérése
- (22 megtekintés)
A Boldogságóra Alapprogram elvégzését követően a friss tudással és lendülettel 2025 novemberében megtartottam az első Boldogságóra foglalkozást a csoportomban.
Elmondtam a gyerekeknek, hogy havonta egy alkalommal Boldogságóra foglalkozást fogok nekik tartani, amikor is arról fogunk beszélgetni, hogy hogyan lehetünk vidámabbak, boldogabbak, mit kell ahhoz tennünk, hogy jól érezzük magunkat, hogyan segíthetünk másoknak.
A hónap foglalkozását (Társas kapcsolatok ápolása) relaxációval kezdtük („Almát szedj ügyesedj, szőlőt szedj ügyesedj!”), majd kitűztem a pólómra a barátság jelét, jelezvén, hogy erről fogunk beszélgetni. Bagdi Bella: Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek c. dalát is meghallgattuk mozgással kísérve. Bemutatkozott Boldog Dóra, és a mesekezdő mondókát követően elmeséltem a gyermekeknek a Tavaszi ébresztő c. mesét. A kérdésemre egyből kitalálták a gyermekek, hogy mi az a láthatatlan kapocs, ami összeköti a barátokat.
Ez a téma fellelkesítette a gyermekeket, és maguktól el kezdték mondani, hogy kik a barátaik. Így aztán Boldog Dórát körbe adva minden gyermek elmondhatta, hogy kivel játszik szívesen. A foglalkozás végére ismét egy zenés játékot játszottunk. Az előzőekben meghallgatott dalra körbejártunk, zenemegállásra megölelték, megsimogatták egymást a gyerekek. Nagyon örültem, hogy ilyen lelkesek és aktívak voltak az első alkalommal. Ez nekem is bíztató volt a jövőre nézve.
December hónap témája, a Jó cselekedetek gyakorlása az adventi időszakhoz kapcsolódóan „könnyebben” közvetíthető a gyermekek számára, amelynek az egyik oka az egyházi fenntartásból adódik. Más alkalommal is szóba kerül, hogy hogyan tudunk segíteni egymásnak. Ezt a témát (a relaxációs gyakorlat és a Jó emberré csak a szívemmel válhatok c. dal meghallgatása után) egy beszélgetőkörrel indítottuk: „Ki miben szokott otthon segíteni a szüleinek?” A leggyakrabban emlegették a gyermekek, hogy elpakolnak a szobájukban. Megbeszéltük, hogy ez kötelességük is, úgy ahogy az oviban is megtesszük ezt. A mindennapi életből vett példákkal próbáltam rávezetni a gyermekeket, hogy a segítőkészség, a kedvesség milyen jól esik a másiknak és ettől mi is boldogabbak vagyunk. Milyen jól esik a kisebbeknek, amikor belerakják a rajzaikat a rajzgyűjtőbe, mert ők még nem érik el, vagy segítenek nekik a séták alkalmával a gyalogos közlekedésben, az öltözködésben. Személy szerint nagyon szoktam örülni, ha valaki rajzzal kedveskedik nekem; „csak úgy”. Azt is megbeszéltük, hogy más alkalommal is, de ilyenkor karácsony közeledtével fontos, hogy gondoljunk a szegényes családi környezetben élő gyermekekre, akiknek nem telik drága játékokra, ruhára. A szülőket is bevontuk a karácsonyi jótékonysági adománygyűjtésbe, több zsák fölöslegessé vált ruhaneműt, játékot, plüss állatot tudtunk eljuttatni a rászoruló családok részére.
A következő hónap témája: a Célok kitűzése és elérése volt. A téma bevezetését most egy mozgásos játékkal, célba dobással kezdtük. A játékot követően meg tudtuk beszélni, hogy akárcsak a célba dobásnál, ha vannak terveink, álmaink, amit szeretnénk megvalósítani, még ha elsőre nem is sikerül, ha nem adjuk fel, próbálkozunk, gyakorolunk, akkor mindent elérhetünk. Erre az elgondolásra még „ráerősítettünk” Bagdi Bella: Van nekem egy álmom c. dalának a meghallgatásával. A témához kapcsolódó mese bemutatását követően a gyermekek még több pozitív megerősítést kaphattak arra vonatkozóan, hogy érdemes küzdeni céljainkért. Nagyon megható volt számomra, amikor a személyes álmok elmondásakor az egyik kisfiú azt fogalmazta meg, hogy ő egy nagyobb házban szeretne lakni. A foglalkozás zárásaként a munkafüzet színezőjét használtuk. Érdekes volt, hogy a nagyobbak az iskolához kapcsolódó célokat jelölték meg: „olvasni, 50-ig elszámolni” szeretnének, a kisebbek pedig úszni, és „szépen színezni” szeretnének megtanulni. Jól körvonalazódtak egy következő életszakasz elvárásai, aminek szeretnének megfelelni a gyermekek.
