Decemberi jó cselekedetek

SZERETETLÁNC.jpg

December – a Mikulás- és a Karácsonyvárás hónapja – számtalan lehetőséget kínált a „Jó cselekedetek gyakorlására”.
A gyerekek ugyan olyan izgalommal várták a Mikulást, mind bármely más évben, bár idén csak virtuálisan látogatott el óvodánkba. Verseinkben, dalainkban gyakran előfordult az ajándékozás, hogy mi mindent hoz majd a Mikulás. Ugyanakkor hangsúlyossá tettük a „Jobb adni, mint kapni” elvet. Ennek fényében ajándékokat, rajzokat készítettünk a Mikulásnak. Nap, mint nap megbeszéltük, ki milyen apró jó cselekedetet tehet/tett otthon, vagy az óvodában. A karácsonyig hátralévő két hétben folyamatosan ajándékokat készítettünk a családtagok számára: angyalkákat színeztünk, mézeskalácsot sütöttünk, mécsest festettünk. Nem csak csoportszobánkat díszítettük folyamatosan, hanem a lelkünket is igyekeztünk ünnepi díszbe öltöztetni. Hétről-hétre, kézen fogva körülálltuk az adventi koszorút egy-egy újabb gyertya meggyújtásakor, énekelve verselve örültünk a növekvő fényességnek. Bekapcsolódtunk az egyik helyi egyesület által meghirdetett „Szeretetlánc” akcióba.
A válaszható feladatok közül „Az óvoda kertje” projektet választottuk. A gyerekek nagyon szívesen vesznek részt az óvoda udvarának, virágágyásainak gondozásában. Novemberben kezdtünk bele egy új ágyás kialakításába, amely addig csak egy üres, füves terület volt két járda között. A földmunkát egy markológép kezdte el, eltávolítva a gyepet, kiásva az ágyást. A gyerekek lelkesen kezdtek neki a „kincskeresésnek”, ami a földben található rengeteg törmelék kiválogatását, eltávolítását jelentette. A szegélykészítés, a föld visszatöltése, a terület növényekkel való beültetése a felnőttek feladata volt, a növények ápolása, locsolása azonban ismét a gyerekeké. A fákról lehulló levelek gereblyézésével rendben tartottuk az udvart, ugyanakkor jó móka volt a kupacokba ugrálni, vagy éppen levelet szórni a fejünk fölé. Megtöltöttük és kihelyeztük az udvarra a madáretetőket, közben sokat beszélgettünk arról, milyen fontos, hogy gondoskodjunk a madarakról a téli időszakban, amikor nehezen találnak élelmet.

Képek