December-Advent-Jótett-Boldogság

Pimpike4.jpg

A decemberi első boldogságórát az Adok neked valamit…játékkal kezdtük, majd megbeszéltük, miért is jó az nekünk, ha másokkal figyelmesebbek, kedvesebbek, segítőkészek vagyunk. A gyerekek kiszínezték a munkafüzetben található színezőt és a szívbe beleírták azoknak a nevét, akikkel jót szeretnének cselekedni. Közben meghallgattuk a Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalt, melyet már az első hallásra megszerettek. Célul tűztük ki, hogy sok jó cselekedetet valósítunk meg, legyen az, akármilyen kicsi is. A feladatok közül eddig mindig a rajzot és/vagy az írást választottuk. De most úgy határoztunk, hogy a jó cselekedeteket meg is örökítjük. Azt kértem a gyerekektől, ha nem lennék elég szemfüles, figyelmeztessenek, hogy fotózzak. Ez bevált, még a telefonomat is hozták, persze, ha kéznél volt. Természetesen azt is megbeszéltük, hogy erre nemcsak decemberben, hanem mindig figyelnünk kell, hónaptól függetlenül. A két szombati munkanap sem jelentett terhet, örömmel jöttek iskolába, hogy együtt szépítsük tantermünket és a folyosót. Ezeken a szombatokon a kedvenc boldogságórás játékokkal és relaxációs gyakorlatokkal kezdtük a napot és jó hangulatban folytattuk zenehallgatás közben díszítéssel, szépítéssel. Nagyon megható volt számomra a téli szünet előtti utolsó tanítási nap, amikor átadták egymásnak kis ajándékaikat, megölelték egymást, elbúcsúztak egymástól és tőlünk. A jótettek boldogságteremtő erejét nap, mint nap megtapasztaltuk, sok örömet szereztünk másoknak és magunknak is.

ooo

Képek