De jó gólyának lenni!

BoldogsagFokep-1.jpg

Ebben a hónapban sokat mozogtunk, táncoltunk, sétáltunk, sorversenyeztünk, és a Boldogságóra is mozgásos volt leginkább.
A gyerekeket sikerült”elvarázsolni” gólyákká, gólyalépéssel közlekedtünk, kipróbáltuk milyen lehet gólyának lenni.
A zenés ugróiskola is jól sikerült, bizonyos szabályokhoz kötöttem, hogy mikor ér le a kezük is, mikor csak a lábuk. Természetesen a nagyobbak tudták pontosabban végezni a gyakorlatot.
A papírgurigával autóversenyt rendeztünk, a tekeréssel haladtak az autók előre. Itt is volt mindenkinek sikerélménye, több napig játszották, elővették játékidőben.
A mese igen jól sikerült. Közösen készítettünk tavat, halakat, békákat, gólyákat, és ezek felhasználásával báboztam el nekik a „Mese a piros kalapos békáról” cím mesét. Annyira tetszett nekik, hogy ők is elbábozták többször egymásnak (nagyobbak a kisebbeknek). A szerepeket felosztották egymás között, és cserélgették. Sokszor előkerült a mese.
A közös tánc sem maradt el Bagdi Bella dalára. A hajtogatott békákat, gólyákat hazavihették, hogy otthon is el tudják mondani azt a mesét, ami kedvencükké vált.

Képek