Céltábla

Celtabla-a-tablan.jpg

A hónap során elvégzett feladatok:
Új tervek, új célok kitűzése nem lehetséges az előzően megvalósult feladataink, eredményeink értékelése, lezárása nélkül. Ezért sokat beszélgettünk a 2022-es év sikereiről és sikertelenségeiről is. Hogy mindent tiszta lappal kezdhessünk, elköszöntünk az óévtől. Kiszíneztük a 2023-as évet jelképező díszes számokat, és szerencsemalackák, szerencsepatkók és szerencsehozó négylevelű lóherék készítésével kívántunk egymásnak boldog újévet. Kinyomtatott sablonokra mindenki egyénileg, rajzzal vagy a nagyobbak írással is nyilatkozhattak az elmúlt év legkedvesebb élményeiről, de felvázolhatták elképzeléseiket a következő hetek, hónapok feladatairól is. Kiválasztott, fő munkadarabunkat, a Céltáblát közösen készítettük el. Középpontjában a tanév végére elérendő „jó bizonyítvány” került, a köré rajzolt körívekre pedig azokat az apróbb részcélokat fogalmaztuk meg, amik feltétlenül szükségesek annak eléréséhez. Mindenki egyet értett azzal, hogy nagyon fontos az egymás iránti megértés, empátia, szeretet és együttműködés is céljaink megvalósulásához. Erre mindenképpen emlékezni szerettünk volna folyamatosan, így „H(J)Óembereket” alkottunk a faliújságra krepp-papír „gyurmicok” segítségével. Ők figyelmeztetnek bennünket arra, hogy a legfontosabb, hogy „jóemberek” legyünk, tiszteljük, megbecsüljük egymást.
Távolabbi céljaink megbeszélésekor merült fel a „Mi leszek, ha nagy leszek?” jellegzetes kérdése. A másodikosaim alkotással válaszoltak: négylevelű lóherék egyik szirmára a jelenlegi önmagukat rajzolták meg, a másik háromra pedig azok a kellékek, eszközök, képek kerültek, amik a nekik tetsző foglalkozásokhoz kapcsolódnak. Közös eredményként és elhatározásként arra jutottunk, hogy sok tanulás, kitartás és szorgalom szükséges ahhoz, hogy végül célba érjünk. Ezért csak mi magunk tehetünk, mi vagyunk a felelősek a megvalósítás sikerességéért. A gyerekek azt is megértették, hogy egy-egy nagyobb cél eléréséhez rendkívül fontosak az apróbb részfeladatok, az értük való küzdelem és az alázatos, kitartó munkavégzés.
A hónap mottója: „Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!”

Képek