Célforgók

Célforgók

Az év első hónapja jó lehetőség a számvetésre, az elmúlt évben elért vagy megvalósítás nélkül maradt célok végig gondolására, valamint újabb célok kitűzésére. Így indultunk neki az újévnek mi is. Mindnyájan írtunk olyan cél-cetliket, amiket közösen, akár osztályszinten is kitűzhetünk magunk elé 2023-ban. A célok között szerepeltek iskolai és magánéleti kitűzések is. Majd a szerencsekerék mintájára együtt elkészítettünk egy varázsforgót, amin mindegyikünk kipörgetett egy-egy megvalósításra váró ötletet, célt. Igyekszünk az év során szem előtt tartani, hogy valóban a magunkénak érezhessük ezeket. Bízunk abban, hogy erőt ad a célok megvalósításához. Hétről-hétre előkerült a Leghasznosabb dolog című mese és a történetbe épített feladatok. Elképzeltük a szülők kívánságait, majd titkos borítékokba tettük őket. Az útraindító rítusban eljátszottuk az útraindítás pillanatait, a borítékokat kibontottuk. Belső hangokkal próbáltuk megfejteni a főszereplők legbensőbb érzéseit. A málhákba belerajzoltuk, mi volt a leghasznosabb dolog, amit magukkal hoztak főhőseink. Meghallgattuk a hónap dalát, amire jól esett egy kis tánc, mozgás. Törekedni fogunk arra, hogy céljaink hasznosak és értelmesek legyenek a magunk és a környezetünkben élők számára is.

Képek