“Boldogvár” lakóinak céljai

boldogságvár-1.jpg

A „Célok kitűzése és elérése” témát a „ Medve vagyok és cammogok” és a„Repül a madár, szárnyalva száll,mert szabad madár” mozgásalapú relaxációs gyakorlatokkal vezettük be. Meghallgattuk a „Van nekem egy álmom” kezdetű dalt CD-ről, amit a gyerekek a maguk módján próbáltak együtt énekelni zenehallgatás közben, majd párban vagy többen összeállva táncoltak a zenére. A hét során többször is játszottunk célba dobós játékot. A téli időjáráshoz,örömökhöz kapcsolódóan a hóember pocakjába, ill. szájába dobhatták be a zoknilabdát( a hógolyót) .Egy kis versengést is tartottunk, egyszerre ketten dobhattak célba műanyag labdával kosárba,így váltották egymást a gyerekek. Ezt nagyon élvezték, egymásnak drukkoltak . Mindenki elmondhatta a saját céljait, mit szeretne megvalósítani. Beszéltünk arról,hogy céljaink eléréséért milyen nagy kitartásra, türelemre és szorgalomra van szükségünk. Nagyon tudunk örülni célunk eléréséhez,ami boldoggá tesz bennünket. A saját célokat ábrázoló kis képecskéket kinyomtattuk, majd ezeket asztalhoz ülve felragaszthatták saját lufijukra. Elmeséltem „Boldogvár meséjét”,amit nagy érdeklődéssel figyeltek, ügyesen tudták a mese történetét,szereplőit ,majd elhelyezték lufijukat „Boldogvár” köré. Tudatosítottuk bennük,hogy egyszerre több célunk is lehet,de most csak egyet választottunk ki közülük,az került a lufira. Röviden elmondhatták további cél- kitűzéseiket pl. ”ügyesebb szeretnék lenni,”gyorsabb …”, „szeretnék több barátot”,”több közös játékot”,” szeretném, hogy ne legyen beteg az anyukám” stb. Felelevenítettük a közös eseményeket, amelyeket már vártak,készültek rá pl. a kutyás szánkózást,az udvari hógolyócsatát,a közös madáretetést, a szí- vószálas ügyességi játékot”. Ezekből az eseményekből megállapítottuk a közös célokat is:”Ne éhezze- nek télen a kismadarak,gondoskodjunk róluk!”, ”Legyen még több együtt töltött játék, szórakozás!”, ”Együnk sok gyümölcsöt,hogy egészségesek legyünk!”,”Megpróbálunk ügyesebbek lenni mindenben!”.
A gyerekek kérésére zárásként ismét meghallgattuk a „Van nekem egy álmom” kezdetű dalt.

Képek