Boldogságórák az online térben

1-14.jpg

A Katica csoportban a téma feldolgozásához a „Testmozgás háza” című feladatot választottuk,
de nem rajzban, hanem testnevelés tevékenység során valósítottuk meg.
A már megszokott bevezetés és beszélgetés után a tornaterem volt a helyszín. A területet 3 részre osztottuk és együtt ötleteltünk, hol milyen mozgásos játékra van lehetőség. A konyhában kúsztunk és másztunk az asztal, székek alatt, a szobában szőnyegen guruló átfordulást és hossztengely körüli átfordulást végeztünk.
Az udvaron lehetett ugrálni és labdázni: páros lábon szökdeltünk és labdával ügyesedtünk.
Végül egy közös kidobós játékkal zártuk a mozgásos tevékenységet.
Megismertük a mondókát, amit Matyi a Lusta királynak tanított és megállapítottuk, hogy sikeresen megalkottuk a boldog mozgás házát.
Süni csoport: A nap folyamán, mindig keresünk olyan lehetőségeket, amelyben a gyerekek nagy mozgását fejleszteni tudjuk. Ilyen játékunk volt a mocsárjárás. A próbajáték után meg értették a játék célját. Örömmel vettek részt a gyerekek, nem volt versengés, csak 1 cél, hogy mindenki jusson át a mocsáron.
A Micimackó csoportban: a bánat szigetéről jutottunk át a boldogság szigetére, mocsárjárás segítségével. Mindenkinek sikerült az átjutás, ami örömmel töltötte el a gyerekeket, hogy senki nem pottyant bele a mocsárba.

Képek