Bocsánat

bocsánatkérő-róka.jpg

Ebben a hónapban sok örömteli esemény történt! Az első, hogy újra kinyitottunk, végre személyesen is találkoztunk!
Rögtön első héten a Föld napjára készültünk. Sok apró vétkünk volt a Földdel szemben az év során. Bocsánatkérésként ezen a napon Minden gyerek „fát” ültetett, pici mandarin fát. Gyümölcsnapot tartottunk még a zárás előtt és a mandarinok teli voltak maggal. A gyerekek gyűjtötték. Móni dadus néni adott egy cserepet, ahová elültethették mindet. Mostanra kikeltek és az aprócska fákat elültették a gyerekek, és hazavitték, hogy tovább neveljék. Megbeszéltük, mire van szüksége a növekedéshez: ölelő földre, háton kopogó esőre és simogató napsütésre. A szelektív szemét gyűjtését is gyakoroltuk. Talán, ha tudják, milyen nehéz összeszedni, talán kevesebbet szórnak szét.
Egy másik napon eljöttek hozzánk a bábok reggeli körben. A török császár hencegett először, hogy milyen ügyes, hiszen elvette a kis kakastól a gyémánt félkrajcárt. A róka szerint ez semmi, mert ő két mackó elől is megette a sajtot, és háromszor is elrabolta az aranyos tarajos kis kakast! Jött a farkas, aki azzal dicsekedett, milyen ravasz ő, hiszen a három kismalac ugyan túl járt az eszén, de a piroskát megette, sőt, a nagymamát is! Ekkor jött a jó tündér és föl volt háborodva, hogy mennyi gonoszságot követtek el és még büszkék is rá! Rájuk is parancsolt, hogy azonnal kérjenek bocsánatot. A gyerekek vették a kezükre a bábokat és kértek bocsánatot.
Tízórai után mesét mondtam az irigy liliomról, aki nem engedte, hogy a kis ibolyára is hulljon az eső. De amikor ő is szomjazni kezdett a szárazságban, rájött, hogy mit vétett és legközelebb már készségesen félrehajolt, hogy jusson eső a kisebb virágnak is. A mese után eljátszottuk mindkét szerepet. Voltunk irigy és segítőkész liliom is . Végül bocsánat virágot színeztünk, összehajtottuk, majd beletettük egy tál vízbe. Miközben a gyerekek bocsánatot kértek, a virág szépen lassan kinyílt. A gyerekek nagyon élvezték, volt aki több virágot is készített. Végül föltettük a boldogság várhoz vezető lépcsőre a megbocsájtás jelét.

Képek