Bátor Katicások

20220225_103751.jpg

A februári boldogságórát ráhangolódásként a Hajótörés játékkal kezdtük: egy színes lepedő volt a tutajunk, ami zenehallgatás közben egyre jobban összement. Amikor elállt a zene, fel kellett rá férnünk minél többen. A lepedő legkisebb formájára is szűkösen, de ráfértünk mindannyian. Szorosan ölelték egymást, hogy senki ne essen a képzeletbeli tengerbe.
Ezt követte a Bátorságpróba. Előző nap elrejtettem a plüss játékokat, ezt többen már reggel észre is vették. De csak később érkezett meg a „postás” a levéllel, amit Pók néni küldött a Katica csoportnak. Mondtam a gyerekeknek, hogy levelet kaptunk és felolvastam nekik. A gyerekek zöme teljesen ámulatba esett, hogy Pók néni milyen üzenetet írt nekünk és nagyon izgatottak lettek, hogy miként tudjuk visszakapni a plüss játékokat. A bátorságpróba alkalmával minden feladat után kiléptem a folyosóra (fokozva ezzel a hangulatot), megkérdezni Pók nénit, hogy jól teljesítettük-e, a gyerekek pedig síri csendben várták Pók néni válaszát. Énekeltünk, verseltünk neki, megmozgattuk magunkat és közösen szőttünk neki egy óriás pókhálót fonalból, hogy legyen hol aludnia. (Pók néni olyan hatást gyakorolt rájuk, hogy később, az udvarra készülődés során a folyosón őt keresték, voltak, akik az udvaron is szólongatták, hogy jöjjön elő.)
Miután visszaszereztük a plüss állatokat, a toronyépítő játék következett. Több csapatot alakítottam és csapatonként másféle építő kockával kellett várt építeniük közösen. A legtöbb csapat ügyesen összedolgozott, volt olyan csapat, ahol rá kellett őket vezetni arra, hogy ez most csapatjáték és hogy együtt építsenek várat. Az elkészült várakat megcsodáltuk majd minden csapat elpakolta a saját építőkockáját a helyére.
Majd újra elutaztunk a képzeletbeli tengerre, ahol most hajókáztunk. Karikák voltak a hajók és egy hajón két gyermek fért el. Szintén zene szólt, de amikor elhallgatott a zene, felborultak a hajók és mindenkinek új hajót kellett keresnie. Először játszottunk még ilyet, nem szerettem volna, hogy bárkinek kudarcélménye legyen, hogy nem jut neki hajó. Szerettem volna inkább jobban összekovácsolni a csoportot a játék segítségével. Ügyelve ezáltal arra, hogy mindegy kivel vannak egy hajón, a lényeg, hogy megmentsék egymást a cápák elől, jusson hajó mindenkinek. A játékot több alkalommal is játszottuk, pozitív hatása miatt.
Végezetül a dajka nénink segítségével elkészült a csoport számára egy Nyugalom paplan, zárásként ezt mutattam be a gyerekeknek. Megbeszéltük, hogy ezentúl azt a célt szolgálja a csoportunkban a Nyugalom paplan, hogyha bárki szomorú, ingerültebb, vagy bármilyen okból egy kis nyugalomra van szüksége, akkor előveheti és pihenhet, megnyugodhat rajta. Kijelöltünk egy nyugi sarkot, ahol megvalósíthatják ezt a tevékenységet.
Bízom benne, hogy a boldogságórán tapasztaltak nagyban segítik a csoport problémamegoldó- és konfliktuskezelő képességét. Ennek érdekében több alkalommal meg fogjuk ismételni a februári játékokat.

Képek