Az én célom…

144184056_1110326832763562_5724404000122585780_n.jpg

A Boldogságóránkat a”Hintaszék”relaxációs gyakorlattal kezdtük. A gyakorlat befejezésével megteremtődött az a nyugodt közeg, amelyben igazán rá tudunk hangolódni a témánkra, a közös együttműködésre. Beszélgetőkör során felelevenítettük, hogy mi is a cél fogalma, miért fontos célokat kitűzni, új dolgokat megtanulni.
Ezután egy távolugró versenyt rendeztünk a gyermekekkel. A távolugrás során minden gyermek egy kővel jelölte meg azt az egyéni célként meghatározott távolságot, amit át szeretne ugrani. Bár a cél megfogalmazása, elérése egy gyors folyamat eredménye, de az azt követő boldogság érzése megtöltötte a gyermekeket önbizalommal, pozitív gondolatokkal. Tapssal, szurkolással biztatták egymást.
A távolugrást követően a Holle anyó című mesét meséltem el a gyermekeknek. A mesével kapcsolatban beszélgettünk arról, hogy milyen fontos, hogy ha kitűzünk magunk elé egy célt, akkor a megvalósításig próbáljunk szorgalommal, kitartással hozzáállni. Egy idő után elérjük a célunkat, a személyes sikerünket.
A mesét követően minden kisgyermek egy rajzzal örökítette meg azt, hogy mit szeretne megtanulni, mi a személyes célja. Kreatív ötleteik lerajzolását követően, mindenki alkotását egy céltáblára tűztük ki. A célok között fogalmazódott meg például, hogy szeretne megtanulni… táncolni, furulyázni, spárgázni, betűket, számokat írni. A gyermekek a csoportban minden nap megnézhetik, feleleveníthetik, hogy milyen célt tűztek ki, mit is szeretnének megtanulni.

Képek