„Az egészség nem cél, hanem életmód!”

„Az egészség nem cél, hanem életmód!”

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) kezdeményezésére 1988 óta május 31. a Dohányzásmentes Világnap. A boldogságóra keretein belül csatlakozunk a program fő gondolatához, így hívjuk fel a figyelmet a dohányzás veszélyeire. A számok aggasztóak: A dohányzás világszerte évente 6 millió ember halálát okozza, közülük mintegy 600 ezren a passzív dohányzás áldozatai. A dohánytermékből néhány még mindig illegálisan kerül forgalomba, ez azt jelenti, hogy egészségügyi következményei vannak a fiatalok számára. A gyerekeknek azt is elmondtam, hogy kamaszkorban a kortárscsoport véleménye fontosabb mint a felnőtteké, ezért veszélyes igyekezni megfelelni másoknak és azért rágyújtani, mert része akarok lenni egy közösségnek.
Előzetesen azt a feladatot adtam, hogy járjanak utána a családból hányan dohányoznak és olvassanak az Interneten, milyen káros következményei vannak ennek a rossz szokásnak. Az órára én is összegyűjtöttem néhány tudományos hátterű információt:
„Az égő cigarettában közel 4000 vegyület keletkezik. A legismertebb a szénmonoxid, ami csökkenti az egyes szövetek oxigénellátottságát, így növelve az érelváltozások, a vérrögképződés, a szívinfarktus és stroke kockázatát. A dohányzás 43 rákkeltő anyagot tartalmaz, vagyis minden elszívott szállal nagymértékben növeljük a rákos sejtek megjelenésének veszélyét.”
„A daganatos megbetegedések mellett a dohányzás a COPD, asztma, érelmeszesedés, cukorbetegség, immungyengeség és látászavarok kialakulásának kockázatát is növeli.”
Forrás: https://www.tudokozpont.hu/hirek/majus-31-dohanyzasmentes-vilagnap
A nikotin függőség nagyon erős, ezért jó segítséget hívni: orvos, segítő csoport vagy a nikotin tapaszok használata.
Interjút készítettünk egy olyan ismerőssel, akinek sikerült leszokni. A kérdéseket a gyerekek írásban állították össze, amelyet eljuttattunk hozzá.
Ebből kiemelném: „Már a szüleim is dohányoztak.” „Középiskolásként szívtam el az első cigit a kollégiumban.” „Szinte észre sem vettem, hogy erős dohányos lettem.” „Próbáltam csökkenteni az adagot, de teljesen soha nem sikerült lemondani.” „Még a pipát is kipróbáltam.” „ Nagybátyám meghalt gégerákban, ez volt a fordulópont.” „Két fő részből állt a leszokás: A nikotin és a szertartás hiánya.” „A tapaszok segítettek, de sokáig nem tudtam mivel kössem le magam.” –A gyerekeknek érdekes volt egy valódi történet megismerése.
Plakátokat készítettünk, melyeket kifüggesztettünk iskolánkban figyelemfelhívó szándékkal.
Az óra során kiderült, hogy több tanuló családjában Elf bar elektromos cigarettát is szívnak és hogy több környékbeli iskolában már megjelent, így felhívtam a figyelmet erre a veszélyre is.
A gyerekek örömmel játszanak, sportolnak szünetekben és a szabadidőben: röplabdáznak, fociznak, kidobóst játszanak legtöbbször. Legyen minden napunk egészséges!
„Az egészség nem cél, hanem életmód!”

Képek