Apró örömök élvezete

92611814_1043959072653685_4833216952631558144_n-1.jpg

Beszámoló a márciusi rendhagyó boldogság óráról

A kialakult, különleges helyzetre való tekintettel más módszerek alkalmazásával „élveztük az apró örömöket” . A digitális tér adta lehetőségek segítségével megtartottuk a márciusra tervezett boldogság óránkat is, melynek témája : Az apró örömök élvezete volt.
A megkapott képsorok alapján tudtak haladni ( szülői segítséggel) a gyerekek. Sajnos nem köszönthettük egymást most sem öleléssel, sem pacsival sem tánccal.  Ehelyett egy hatalmas mosolyt küldtem el.  A relaxációs zenehallgatást követően felhőképek jelentek meg, melyekbe „bele kellett látni” valamit. Érdekes volt a fantáziájuk segítségével játszani, örülni a felhők adta csodálatos látványnak. Hogy mennyi mindennek örülhetünk pl. érzékszerveink vagy az évszakok által: azt képes- párkereső játékkal oldottuk meg. Örömünket egy mosolygós virág fejezte ki, mely arra várt, hogy gyönyörű színekkel a gyerekek „felöltöztessék”!
Az óra zárásaként pedig egy vidám dalt lehetett meghallgatni illetve táncolni rá ( kinek-kinek kedve szerint). A hozzátartozók visszajelzései alapján : a tanulók szívesen vettek részt e különleges foglalkozáson és valóban örültek minden egyes pici dolognak.
Jelen esetben még inkább felerősödnek azok az aprónak tűnő örömök, amelyeket megélhetünk nap, mint nap. Az öröm megélése olyan pozitív érzelem, melyet a szeretet után a leggyakrabban érezhetünk. Találjunk minél több apró örömöt életünkben, melyek szebbé varázsolják napjainkat!

Képek