Apró örömök élvezete

SAM_5003.jpg

Apró örömök élvezete
2019.03.26.

A foglalkozást megelőző relaxációs gyakorlat után a szőnyegen kört alakítva babzsákot dobáltunk megadott szabályok szerint. Megtapasztalhattuk milyen fontos testrészünk a lábunk, kezünk, szemünk, fülünk, szánk.
Pár szabály:
– Nem lehetett ellépni a helyünkről, sem leejteni a zsákot, hiszen bomba van benne.
– Körbe adogattuk a „bombát” egyre gyorsuló tempóban a mellettünk állónak.
– A térd közé helyezve át kellett a túloldalra juttatni a zsákot úgy, hogy ne essen le a földre.
– Fejen egyensúlyozva kellett elvinni ahhoz a gyermekhez, akinek a nevét hallotta.
Páros verseny következett: zizi-evés hátratett kézzel. Nagy sikert aratott ez a feladat.
Körben ülve a szőnyegen várták a gyerekek, hogy egyesével kipróbálhassák a hallás-érzékelést segítő játékot. Megismerkedtek a játék lényegével, majd bekötött szemmel nagyon ügyesen különböztették meg a más-más hangon csörgő golyókat.
Ezt követően bekötött szemmel illatokat kellett megkülönböztetni (menta vagy citrom). Minden gyermek kipróbálta ügyességét.
A feladatok után megbeszéltük hogy milyen érzékszerveinket használtuk melyik feladatnál. Kinek melyik feladat tetszett, melyik jelentett neki nehézséget. Röviden megemlítettük a fogyatékkal élő emberek számára miért lehet nehezebb az életük, miben lehet nekik segíteni.
Legfontosabbnak pedig azt tartom, hogy egy jó nagy szeretetöleléssel búcsúzzunk el egymástól.
Végezetül meghallgattuk Bagdi Bella: Imádok élni című dalát.

Képek