Apró örömök élvezete

Apró örömök élvezete

Relaxációs gyakorlatokkal kezdtük a foglalkozást. A „Dagasztás ” és az „Arcizomlazítás ” gyakorlatot választottam erre a napra. A gyerekek nagyon élvezték, sokat nevettünk közben. Ezután táncoltunk egyet az Imádok élni c. dalra. Ezt kétszer is elindítottam, olyan sikere volt. Felszabadultan, hangosan énekelték közösen.
Megbeszéltük mik azok az apró örömök, mivel tudunk másnak örömet szerezni stb….
Elolvastam nekik az Újra együtt c. mesét, amit némelyik gyerek szájtátva hallgatott. Nagyon szeretik a kézikönyvben található meséket, többször kérik,hogy olvassuk el.
A kérdések alapján feldolgoztuk a mese tartalmát.
Tapogatós játékkal folytattuk. Különböző tárgyakat letakartam egy kosárban, ki kellett találni mit fogott meg a terítő alatt.
Kiszíneztük a munkafüzetben a meséhez kapcsolódó színezőt.
Ezután felrajzoltuk az apró örömök élvezetének jelét a lépcsőnkre.
A gyerekek azt kérték,hogy befejezésül ugyanazt a zenét indítsam, mint a foglalkozás elején, így ismét az Imádok élni c. zenére táncoltunk.

Képek