“…ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan!”

8194E08E-7405-4DB4-8DA1-2668D258B0AE.jpeg

Óvodánkban az ünnepek előtti időszakban több csoport, gyermek karantén alatt volt, így a Kis virágok a Katica csoportos okkal együtt dolgozták fel játékosan a hónap témáját.

A decemberi hónapot az óvodában is a készülődés, az adventi hangulat szőtte át. Igyekszünk ilyenkor a csoportszobákat, az ablakokat, az udvart is alkalomhoz illően kidíszíteni, ezzel is mélyítve a gyerekek vágyakozását. Már a Mikulás bácsi eljövetelére is lelkesen barkácsoltuk az ablakdíszeket, az óvodások kiscsizmákat, télapókat készítettek a faliújságra és szorgalmasan tanulták a verseket, énekeket. Nem hiába, hiszen eljött hozzánk is, jól megrakott pottonnyal és dicséretekkel a sok kedves készülődésért. A Katica csoport idén a szokásos csoki adventi naptár mellett egy “élményes adventi naptárt” is nyitogathatott, amiben apró kis meglepetések lapultak, amiket az oviban lehetett megvalósítani. Az volt a célunk, hogy a gyerekek megtapasztalják, nem csak ajándéknak lehet örülni, hanem például egy irodalátogatás, egy tea készítés a többieknek, egy akadálypálya építés is rejtegethet izgalmakat.Nagy tetszést aratott a gyerekek körében és mivel karantén miatt kevesen jártak oviba, megbeszéltük, hogy januárban maradhat ez a motiváció és tovább folytatjuk.
A szülők egyetértésével közösen készítettünk egy fordított adventi naptárat is, ami azt jelentette, hogy két hátrányos helyzetű gyermeknek játékokat, kis apróságokat gyűjtöttünk a gyerekek segítségével, amit otthonról hoztak. Ezeket két feldíszített cipős dobozba tettük és eljuttattuk a családokhoz. Mi így próbáltuk szebbé tenni a karácsonyukat. Ezúton is gyakoroltuk a jó cselekedeteket.
Az óvoda szülői szervezete is minden évben készül óvodánk alapítványának támogatására. Ebben az időszakban, adventi vásárt rendeznek, általuk készült díszekkel. Sok szülő segít az elkészítésben, az árulásban és természetesen lelkesen vásárolnak is, a jó ügy érdekében. Igazi jó cselekedet hajtanak vége, amiért igazán hálásak vagyunk.
A gyerekek mindezek által, érzelmileg már fel voltak készülve a következő boldogságóra foglalkozásra. Mivel több csoport is karanténba került, sokan megbetegedtek így az utolsó héten egy közös foglalkozást szerveztünk a Kisvirág és a Katica csoportosok részére. Az ajánlott mesét a gyerekek ismerték, mindkét csoport ősszel hallgatta. Szívesen játszották el a kerti manó szerepét: a képzeletbeli éretlen almát gyorsan pirosra festették. Nagyon tetszett nekik, egymás arcára piros pozsgát festeni, mindenki egyből felvidult. Meg is hallgattuk a Jól csak a szívemmel láthatok dalt Bellától, volt aki csukott szemmel átszellemülve hallgatta. “Arra gondoltam, hogy a családommal állok a karácsonyfa körül…”…”Arra gondoltam, hogy anyát mennyire szeretem…”….”Arra gondoltam, hogy milyen kedves a Jézuska, hogy elhozta nekünk a vonatot…biztos látta, hogy mi is jól viselkedtünk”…- a gyerekek így fogalmazták meg gondolataikat. Elővettünk egy fa karácsonyfa díszt, és vágott papírcsíkokkal jeleztük a jó cselekedeteket. Aki a nap folyamán bármi kedvességet tett, figyelmet fordított, annak felkerült a szalagja a karácsonyfára. A Kisvirágos fiúk igazán udvariasan viselkedtek, kedvesen kérdeztek, a játékokat elpakolták. A közös játékban is nagyon figyelve, szorgalmasan vettek részt. A Katicák igyekeztek a többieknek megmutatni minek hol a helye, szívesen terítettek, dajka nénik munkáját igyekeztek könnyíteni. Akinek volt kedve húzhatott kis kártyát, és teljesíthette a rá írt kis feladatot: pl.: játszom olyan valakivel akivel nem szoktam, megvigasztalom aki szomorú, segítek elpakolni. Cserébe kis jutalom matricát kapták, amin dicsérő szavak voltak kis képpel: Szuper vagy! Így tovább! Szép munka! Szabadidőben almás színezőt vettünk elő, és almafüzért készítettünk a karácsonyfára. A nagycsoportos gyerekek önállóan vágták ki az almaformát és ragasztó segítségével, az általuk választott helyre ragasztották a füzéren. Közösen a karácsonyfára helyeztük és még egyszer meghallgattuk a dalt, körbeállva a karácsonyfát. Összegeztük az együtt töltött napot, és sokan megfogalmazták milyen jó volt együtt játszani a másik csoporttal, a Kisvirágosok szerint: “egész jól megszoktuk már ezt az új helyet”. Örültünk ennek a szeretetteljes légkörnek, otthonra is békés boldog ünnepeket kívántunk egymásnak ölelés kíséretében. Mindannyian ezzel a jelmondattal mentünk el a téli szünetre: “jó emberré csak a szívemmel válhatok”. Kívánunk mindenkinek egészséget, szeretet, békét a jövő évre!

Képek