Adventi jócselekedetek

20220118_090706.jpg

December hónap az adventi készülődés jegyében zajlott csoportunkban. Ebbe az érzelmi hangolódásba könnyen sikerült beleilleszteni a 4. hónap témáját, a boldogító jócselekedeteket.
Gyermekeinkre jellemző az egymás iránti figyelmesség, kedvesség, segítőkészség.
A mindennapokban a csoportba integrált SNI-s gyerekek felé, akik közül az egyik mozgáskorlátozott, a másik kislány pedig megkésett mozgásfejlődésű, napi szinten élik meg ezeket a „jócselekedeteket”. Vegyes csoport lévén a nagyok gyakran segítenek a kisebbeknek, odafigyelnek rájuk a nap folyamán.
A témát felvezető dal nagyon tetszett a gyerekeknek, szívesen hallgatták többször a hét folyamán.
A Szívem kertje mese jó kezdést biztosított a beszélgetéshez, a gyerekek sok jócselekedetet tudtak felsorolni a mese szereplőitől és a saját kis életükből. Szívesen idézték fel az otthoni mindennapokat, amikor szüleiknek, nagyszüleiknek segítenek, okoznak örömet, vagy a testvéreikkel közös élményeiket.
A szituációs játékok segítségével belebújtak a szereplők bőrébe, próbálták eljátszani, hogy az adott helyzetben mit tennének, mit mondanának.
A munkafüzet feladatai sok lehetőséget adtak arra, hogy feladatokkal is gyakorolják ezt a készséget.
Az ünnepek közeledtével a mindennapjainkba is be tudtuk építeni a jó cselekedeteket, naponta emeltük ki azokat a gyerekeket, akik a legtöbbet tettek társaikért, a közösségért. Aznap délben ők fújhatták el a gyertyát az adventi koszorúnkon.
A jócselekedet jelét a szívecskét elkészítettük közösen papírból, krepp papír gombócokkal díszítve, amiket a gyerekek hazavittek, és a családjukban annak adták oda, akinek a legtöbb jót tették, segítették.
A hónap ünnepei nagy segítségemre voltak a téma elmélyítésében, megélésében, kijátszásában.

Képek